Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)
Szépirodalom
36 BETHLEN NAPTÁR A VADŐR ADÓSSÁGA Irta: CSIA KÁLMÁN A Küküllő sodró kanyarónak a partján, messze a falutól egy ember nézte a vizet. Az apró fodros hullámok megcsattantak a napfény tüzajkán s amint tova tűntek, olyanok voltak mint futó mosoly hableány arcon. A kanyaron túl meglassudott az ár s a viz szine tükörré szépült, amelyben nézte magát a legtékozlóbb szerelmü menyasszony: az erdélyi tavasz. Az ember állott a vízpartján s figyelte a tovatűnő hullámokat. Majd lassan lehajtott a földre s egy széles fejű követ emelt fel onnan. Mikor kiegyenesedett, teljes erejéből a viz tükrébe vágta a követ. A fények és színek egyszerre elvesztették szépségüket. A felszökő mullámok árján a széttört tündérkép darabjait tova sodorta az ár. Sok idő telt el azután, amire harmóniába rendeződtek a képek a víznek a tükrén. Az ember rágondolt megvert fajtájára, amelyet acél ököllel sújtott arcba a háború s amely eltorzult kegyetlen ellensége ütései alatt, mint a viz tükre, amelybe követ dobott. Majd hirtelen mosoly sugározta be kemény arcát, mert arra gondolt, hogy a lassan múló idő s Isten gyógyító keze ismét széppé teszi népének lelki arcát. Amint tovább ment, kiégett fa mellett vitt el az útja. Szénné vált csonkok muttattak fel róla az ég felé. Azonban az aljában, pelyhesen, bársonyosan, remegett a napfény csókjaitól az uj hajtás. A meghalt fa feltámadásának biztos záloga. Az ember lehajtott a bársonyos ághoz s végig simogatta becézőn, mintha meghalt népének uj élet hajtása volna. Majd hirtelen elkanyarodott a Küküllő völgyétől s a hegyek felé váltott át. A tanorokon ment keresztül, ahol cseresznye virágok édes illata ölelte át s mézet érzett a levegőben, mint első igazi szerelme ajkán. Az egyik földnek a sarkán vadkörte csemetét látott. Lassan tempósan szemügyre vette. Majd éles késével levágta a főhajtást s aljába nemes gyümölcs rügyét metszette bele. A kis fa sebét viasszal kente be. Majd hárssal kötötte át. Szinte sajnálta a facsemetét. Kimondhatatlan szenvedéseket oltott bele késével. Tudta, hogy a seb leköti egész életerejét. Talán évek is eltelnek amig virágozni fog. Azonban ha megküzd a betegségével, majd terem. Az ő gyümölcse majd nemes lesz. A többieket fanyar termésükért kivágja a gazda, de ezt megbecsüli nemes gyümölcséért. Ebben is sorsát látta a népéét, akit szerinte azért vert az Isten, mert szerette. A furcsa vándor a firtosaljai lelkész volt s szinte gyermekesen jó szivéről ismerte mindenki a környéken. A második világháború alatt, amikor Erdély egy része ideiglenesen felszabadult, a székelyek sok helyen leszámoltak ellenségeikkel. Az ő falujában is bosszúra szomjuhoztak a szivek egy vadőrrel szemben. Sötétszemü, kegyetlen arcú ember volt az őr s bizony nem egyszer tört borsot a székelyek
