Bethlen Naptár, 1958 (Ligonier)

Szépirodalom

BETHLEN NAPTÁR

35

nemcsak a vallatásban, ott van a vallomásban, az édes szó-mámorban, mint légy a borban

mert álmaidban sem vagy magadban, ott van a nászi ágyban, előtte már a vágyban,

mert szépnek csak azt véled mi egyszer már övé lett; vele hevertél, ha azt hitted, szerettél,

tányérban és pohárban, ott van az orrban, szájban, hidegben és homályban, szabadban és szobádban,

mintha nyitva az ablak s bedől a dögszag, mintha a házban valahol gázfolyás van,

ha magadban beszélgetsz, ő a zsarnokság kérdez, képzeletedben se vagy független

fönt a tejut is már más: határsáv, hol fény pásztáz, aknamező; a csillag: kémlelő ablak

a nyüzsgő égi sátor: egyetlen munkatábor; mert zsarnokság szól lázból, harangozásból,

templom, parlament, kinpad a papból, kinek gyónói, a prédikációból, megannyi szinpad;

hunyod-nyitod a pillád, mint az tekint rád; mint a betegség, veled megy, mint az emlék;

vonat kereke, hallod, rab vagy, rab, erre kattog; hegyen és tenger mellett be ezt lehelled;

cikkáz a villám, az van minden váratlan zörejben fényben a szív hökkenésében;

a nyugalomban, e bilincs-unalomban, a zápor zuhogásban, az égigérő rácsban;

a cellafal-fehéren bezáró hóesésben: az néz rád kutyád szemén át,

s mert minden célban ott van ott van a holnapodban, gondolatodban, minden mozdulatodban;

mint viz a medret követed és teremted; kémlelődsz ki e körből? ő néz rád a tükörből,

ő les, hiába futnál, fogoly vagy s egyben foglár; dohányod zamatába, ruháid anyagába,

beivódik, evődik, velődig,

eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe

néznél, de csak azt látod, amit ő eléd varázsolt, s már körbe lángol erdőtűz gyufaszálból,

mert amikor ledobtad, el nem tiportad;

s igy rád is ő vigyáz már, gyárnál, mezőn, a háznál;

s nem érzed már, mi élni hús és kenyér mi, mi szeretni, kívánni, karod kitárni,

bilincseit a szolga maga igy gyártja s hordja; ha eszel, őt növeszted, gyermeked neki nemzed,

hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban; belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy;

vakondként napsütésben, igy járunk vaksötétben s feszengünk kamarában, akár a Szaharában;

mert ahol zsarnokság van, minden hiában, a dal is, az ilyen hü, akármilyen mü,

mert ott áll eleven sirodnál, ő mondja meg, ki voltál, porod is neki szolgál.