Bethlen Naptár, 1957 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 49 Amerikai magyarság az Ige mérlegén... Nem társadalomtudományi tanulmány ez a könyv, sem egyházi szociográfia, amelyről itt írni akarok. Nagy Lajos mckeesporti magyar református esperes-lelkész alkalmi igehirdetéseit gyűjtötte össze és adta ki “Áron vett alkalmak” cim alatt. És nem is annyira ő helyezi igehirdetéseiben az Ige mérlegére az amerikai magyar reformátusságot, hanem e prédikációk olvasója — ha történetesen amerikai magyar református — az igehirdetések nyomán lélekben önmagát kell az Ige mérlegére helyeznie. Hadd írjak ezekről a prédikációkról ne úgy mint szolgatárs, hanem beleképzelve magam Ige-hallgató, Ige-olvasá gyülekezeti tag helyébe. Mint ilyen, nagy lelki épüléssel olvastam azokat. Elsősorban, mert mindegyik Isten igéjét magyarázta nekem. Teológusok elemezhetnék e prédikációk exegézisét; bizonyára lennének, akik vitába szállanának egyik vagy másik magyarázattal, mások megegyeznének vele. Mint Ige-hallgató. Ige-olvasó gyülekezeti tag, én azt érzem, hogy egy hivő lelkipásztor a mai amerikai magyar gyülekezetnek magyar nyelven meg akarja magyarázni Isten kijelentett akaratát. Én úgy éreztem, hogy megértettem, amit Nagy Lajos magyarázni akart nekem. Megértettem öt és jobban értem Isten akaratát, mint ennekelötte. És ez azért van igy, mert e prédikációk Krisztushoz vezetnek. Teológusok azt mondanák, hogy krisztocentrikus prédikációk. A gyülekezeti tagnak elég annyi, hogy például érzi: igazság és nem kegyes szólam csupán az, amikor Nagy Lajos azt hirdeti, hogy Jézus “egy korty italért az élet vizét adta” (p. 17). A prédikációk nyelve egyszerű, ami azonban nem zárja ki, hogy újra költőivé ne váljék, különösen ott, ahol magyar népről s a hazai “szent földről beszél. És a nyelv egyszerűsége azt sem zárja ki, hogy maradandó igazságokat fejezzen ki vele. Akár az egyes ember hitéről van szó (“Isten . .. Krisztust ajánlja fel lelkünk táplálékának; mindenkinek annyit ad belőle, amennyire éhezik a lelke. ..” p. 23.), akár szociális problémát érint (Isten annyit adott, hogy mindenkinek elég volt; ma sem küld kevesebbet, csak az egyik ember több omerrel szed össze magának, mint szabad volna” p. 22), akár ujhazát találó magyar reformátusok gyakorlati kérdéseiről beszél (“ ... akiknek álmaik vannak, azok építenek templomot . . .” p. 167). Mint Ige-hallgató, Ige-olvasó gyülekezeti tag még két dolgot tanulok meg ezekből a prédikációkból. Egyik az, hogy az amerikai magyar reformátusok egyházi élete emennyire őrzi óhazai egyházi örökségét, de egyúttal mennyi lendületesen kapcsolódik bele az amerikai egyházi élet folyamatába, ilymódon kettős földi-lelki kereteit igyekezvén megtölteni a mindig változhatatlan Igével. A másik dolog, amit tanulok Nagy Lajostól, az az amerikai magyar református lelkipásztor megbecsülése, szeretete. “ .. . A lelkipásztori szolgálat a kereszt mellett elvezető szolgálat. . . Hontalanná tesz, hogy másokat
