Bethlen Naptár, 1957 (Ligonier)
Szépirodalom
44 BETHLEN NAPTÁR githet Violácskának, hisz ő ezt úgyis érti . . . Pompás gondolat! A mendur nem is meri megszólitani, mert látja, hogy valamin erősen gondolkozik . . , egész biztos, hogy a prédikációt mondja magában.. ! Ó, is inkább gyakorolja a verset — s már mozog is, vacog is kis ajka: “Szent Karácsony napján.. — de már a második sornál semmi sem jut eszébe. . . Lassul a vonat. — Készülj, mendur! Megyünk; — Jaj, hogy is merje megmondani, hogy még csak Bódvavendéginél járnak! Már a vonat ajtajába vannnak, amikor a biztonság kedvéért megkérdi a kalauztól: Ugye kérem, Bódva következik? — Negyedik állomás — hangzik a válasz ... Ej, mendur, jobban figyelhetnél — s visszamennek helyükre a kocsiba. A negyedik állomáson leszállnak. — Ugye, a légátus ur tetszik lenni.. ? — Igen, Balogh Árpád légátus vagyok. Erre van-e az ut? — Igen, csak tessék egyenest erre menni, amikor beér a faluba, balra az első utcán az a ház a templom mellett . . . Majd megismeri a légátus ur . . . * * * A szentesti istentisztelet után visszatérnek a parókiára. Az istentiszteletet a Nagy tiszteletű ur végezte, a légátus ur imádkozott a könyvből, nagyon szépen . . . Mindenkinek tetszett és Violácska is elismeréssel bólintott . . . Lassan szállingózott a hó, s Balogh légátus ur alig tudta benne fölismerni Violácska kis csizmája nyomát . . . De jó is már benn lenni a meleg szobában! A kályhában pattog a tűz, lobogó fénye játszadozik a kopott padlón. Meggyujtják a nagy lámpát az ebédlő asztal fölött, sápadt fénye beragyogja a nagyon barátságos szobát. A csodálatosan szép karácsonyfán meggyujtják a gyertyákat és a csillagszórókat s lejjebb húzzák a lámpát. A Nagy tiszteletű ur, a Nagytiszteletü aszszony, Violácska, Öcsi, a légátus ur és a mendur körülállják a karácsonyfát. Öcsi szinte tapsol örömében, a mendur kiváncsi szemmel nézi... A szent áhítatban fölcsendül ajkukon a karácsonyi ének és a karácsonyi csodálatos üzenet: Krisztus megszületett . . . Majd a Nagytiszteletü ur imádkozik a családért, szeretetteikért, a légátus űrért, a mendikánsért és mindenkiért . . . Azokért is, akiknek nincsen ilyen szép karácsonyfájuk . . . A csodálatos ragyogásban mintha valóban a bethlehemi mezőkön lennének ... A légátus ur tekintete amint először elmerült Violácska kék szemében, nem tud szabadulni tőle . . , fordult vele egyet a világ... Tekintete most is arany haján pihen, amint mellette áll fehér ruhácskában... Csodálatosan csendül elbűvölő hangja .., rubintos ajka csillan a gyertyafényben ... s Balogh tiszteletes ur szentül meg van győződve, hogy bizonyára a bethlehemi angyalok sem énekelhettek ilyen szépen és, hogy Violácska valóban a legszebb angyal ... Erre ő meg is merne esküdni.. ! Nézegetik az ajándékokat. Ez a papáé, ez a mamáé, öcsikéé, ez a sok minden Violácskáé, a légátus űré, a mendikánsé ... A légátus ur szép bibliajelzőt kapott. Violácska hímezte... Valóságos remek .. ! Náluk a légátusok és mendikánsok is szoktak ajándékot kapni — igy látja ezt jónak a Nagytiszteletü ur... Balogh légátus ur végtelenül boldog — de szabadkozik, köszöni, hálálkodik s fülig pirulva csókolja meg ezt a legcsodálatosabb kicsi kezet, mely a bibliajelzőt himezte.. .Ugyan, légátus ur! — mondja Violácska s kiszabadítva kis kezét, fut ki a konyhába ... A vacsoránál szemben ült Violácskával. Kicsit zavarban is volt, hiába biztatta magát: szedd össze magad, Árpád.. ! Alig evett, pedig farkaséhes volt. Akárcsak Violácska, aki csak pár napja jött haza az intézetből. Tekintete Violácska szemét kereste, hiába. Kissé előre is csúszott a széken, hogy pici lábára lépve szent titkából megsejtessen vele egy parányit... Öcsi rátekintett a lé-
