Bethlen Naptár, 1957 (Ligonier)
Független Amerikai Magyar Református Egyház
176 BETHLEN NAPTÁR ROEBLING, N. J. — Lelkipásztora Komjáthy Aladár. Az 1956.-ik esztendő ennek a kicsiny, de lelkes és áldozatkész gyülekezetnek az életében gyarapodást mutat. A lelkészi jelentés szerint minden vonalon növekedés látható: nőtt a templombaj árók és az úrvacsorával rendszeresen élők száma, emelkedett a vasárnapi perselyadakozás összege, ezzel párhuzamosan emelkedett az adományok összege is: emelkedett az egyház bevétele és emelkedett a kiadása is. Nagyon szép és modern lelkészi lakás és mellette lelkészi hivatal dicséri a gyülekezet élő hitét és a közösségi szellem épitő erejét. A múlt évben rendezett lelkészi fizetés lehetővé tette a fiatal lelkésznek, hogy október hónapban Hollandiából feleséget hozzon magának a roeblingi kies kis parókiára. — A gyülekezeti munkás csoportok a megszokott mederben folytatták munkájukat. Az énekkar tagjai karácsony estéjén egyenruhában végiglátogatták a gyülekezet minden családját és karácsonyi énekeket énekeltek minden hajlékban. A Fiatal Asszonyok Köre az elmúlt évben is fedezte az énekkarok minden kiadását, beleértve az énekkarvezető havi fizetését. A Lórántffy Nőegylet gondot viselt az összejövetelek, ebédek és vacsorák rendezésére, az Ifjúsági Kör pedig az ifjak között végzett eredményes munkát az elmúlt esztendőben. Eredményes évre tekinthet vissza a Vasárnapi Iskola is, amelynek keretében uj osztályt szerveztünk a közelmúltban, az úgynevezett Senior Class-t egyházunk felnőtt tagjai számára. A konfirmációi oktatás egy évig tart egyházunkban és csak azt engedjük át a vizsgán, aki az előirt kátét teljes egészében megtanulja és könyv nélkül tudja. Az egyház nemrég vásárolt telkének a beépítése és összejövetelek számára való alkalmassá tétele megtörtént. A szép és árnyas telek fái között egy csinos épületet emeltünk 9000 dollár költséggel s ez a pénz a hivek adakozásából teljes összegben ki van fizetve. Az egyház garázsait pedig vasárnapi iskolai termekké szeretnénk átalakítani, ahol minden osztálynak külön szobája lenne. Ez az ifjúság nevelése és ilyenfomán gyülekezetünk jövője szempontjából nagyon fontos terv talán már a közel jövőben megvalósítható lesz a hivek áldozatkészségéből. — Komjáthy Aladár az Amerikai Független Magyar Református Egyházban a legfiatalabb lelkipásztor igen alapos theológiai képzettséggel. Theológiai doktori fokozatát a közeljövőben van szándékában megszerezni. A három hónapi hollandiai távolléte idején Dr. Betfia László lelkipásztor volt a helyettese. POUGHKEEPSIE, New York. Az elmúlt és májusában az 1947 szeptembere óta először beszolgáló lelkészi minőségben, 1952 júniusától pedig rendes lelkészként szolgált Csordás Gábor lemondott állásáról és a bronxi egyház pásztora lett. Több, mint nyolc esztendős szolgálatának az eredményei a gyülekezeti élet minden vonalán mutatkoznak. Az egyház tagjainak a létszáma a gyülekezet fennállása óta a legnagyobb. Az istentiszteletek látogatottsága nagyobb egyházakkal összehasonlítva is jónak mondható. Az úrvacsorával rendszeresen élők száma is örvendetes. Az egyháznak adóssága nincs hanem ellenkezőleg közel tízezer dollárt takarított meg az elmúlt esztendők folyamán. Az elmúlt években példaadó módon buzgólkodott ez a gyülekezet a hontalan magyar családok letelepítésének szolgálatában. Közel 150 hontalan magyar talált uj otthont és tisztességes megélhetést biztositó munkát a városban és környékén a volt lelkipásztor és a gyülekezet tagjainak gondoskodása folytán. A lemondás folytán megüresedett lelkipásztori állás betöltése folyamatban van. E sorok Írásakor várja a gyülekezet adminisztrátor lelkészét, Borbás Antal volt windsori lelkipásztort, aki az egyházmegye megbízásából átveszi a hudsonmenti gyülekezetek pásztorolását. Szolgálata elé várakozással tekint az egyház népe és vidék magyarsága. Az egyház presbitériuma lelkiismeretes, jó erőkből áll. Vezetői: Kiss István gondnok, Hajdú István algondnok, Bernhardt Tivadar jegyző, Baráth János pénztáros, Bálint Dezső ellenőr. — A vasárnapi iskola, egyházunk “veteményes