Bethlen Naptár, 1957 (Ligonier)

Független Amerikai Magyar Református Egyház

BETHLEN NAPTÁR 177 kertje”, Csontos Magda vezetésével folytatja értékes szolgálatát. — A Női Kör elnöke ebben az évben Kiss Istvánná, a Férfi Kör elnöke Nagy Sándor. A poughkeepsie-i egyház a független egyházi gondolat zászlóvivője a Hudson folyó két partján. Mig kilenc esztendővel ezelőtt egymaga volt, ma már vele együtt hat független gyülekezet munkálkodik ezen a vidéken. Pél­daadása lelkesítőén hat a testvérgyülekezetekre. Hisszük, hogy további gyara­podás várható ezen a vidéken! STATEN ISLAND, N. Y. — Lelkész: Adorján Kálmán. A gyülekezet szé­pen épült a keresztyéni élet megszentelődésében a Krisztus utján. Megnyil­vánult ez külső szervezetében és anyagi felépülésében is. Második nemzedékbeli presbiterein kívül, 6 vasárnapi iskolai tanítót, kép­zett orgonistát, ifjúsági énekkart, a fiatalok ifjabb-, és idősebb csoportjait, a fiatal asszonyok egyesületét termelte ki magának az egyház. Ezeknek munkáját áldozatos anyai együttérzéssel egészíti ki az idősebb asszonyok munkás csoportja. Az egyház keresztyén nevelői munkája nagy gonddal folyik mint egy az örök életnek koronájáért folytatott küzdelem. A vasárnapi iskolai osztályokon kívül, szerdánként végzik el a gyerekek hétközi vallásoktatását. Az ifjak közül 2 fiú és 4 leány végzi szerdán és pénteken konfirmációi évfolyamának második évét. Az egyháztoz tartozó felnőttek és gyerekek lélekszáma meghaladta a 200-at. Anyagilag hasonló előrehaladást tett az egyház. Kirándulásokra, össze­jövetelükre hívogató szép telkük, templomuk, paplakuk és iskolaépületük tel­jesen adósságmentes. Ezt festették, vetítő — és konyhaberendezéssel, stb. sze­relték fel. 4,700 dollár tiszta pénztári készpénz-maradványuk igy oszlik meg: a fia­talok idősebb csoportja által kezdeményezett építési alapban 1,800 dollár, a fiatalok ifjabb csoportja által kezdeményezett orgona-alapban 500 dollár, ka­matra elhelyezve bankban 2,400 dollár. Az egyház az eddigi gyakorlatához híven készen áll uj tagok felvételére, minthogy az erősödést az Ur adja és az egyházat elhozta erre a pontra. Akit az Isten éltetni akar, az örökké él! LINDEN, N. J. — Lelkész: Hunyady László. Gondnok: Thoma Márton. Lélekszám 36. Vagyon $30,000. Adósság: $7000. Ez évben $1680.00-t törlesztettünk az első mortgageból. A konyhába egy tiz égős uj gázspórt vásároltunk. — Nőegyletünk Thoma Mártonná elnök és Klempa Ferencné pénztárnok, Szőllősi Jánosné alelnök vezetésével igen szép munkát végez és ezévben $1000.00 adott át egyházunk pénztárába. — Kon­firmált Ruck József. — Házasságot kötött Lakatos Sándor és özv. Márkus Jánosné szül. Bogdánffy Ilona. — Október 21-én a nándorfehérvári győzelem 500 éves emlékére nagyszabású Hunyady János Ünnepélyt rendeztünk. — Thoma Mártonná diszes urvacsorai térítőkét ajándékozott. — Thoma Márton és Szilágyi Ferenc disz és gyümölcs fákkal díszítették udvarunkat. — Martin József az evőkészletek számára szekrényt készített. Immár negyedik éve munkálkodnak a hívek Anyaszentegyházunk építésén. A mienk a munka, egyedül Istené a dicsősség! PEEKSKILL, New York. Beszolgáló lelkésze 1947 karácsonya óta Csordás Gábor, az elmúlt ősz óta pedig Borbás Antal poughkeepsie-i adminisztrátor. — Ez a nagymultu gyü­lekezet 1910-ben építette szép templomát és lelkészlakását a város északi ha­tárában, gyönyörű hegyoldalon. Az első világháború után a magyaroknak tö­megesen munkát adó gyárak egyrésze más városokba költözött. Sokan követték a gyárakat és csak kevesen maradtak Peekskill-ben. Részben az elköltözések, részben a korábbi rendszertelen beszolgálások miatt a gyülekezet lélekszáma

Next

/
Thumbnails
Contents