Bethlen Naptár, 1956 (Ligonier)
Az Amerikai Magyar Református Egyesület 1896-1956
TÖRTÉNELMÜNK — XXXVII. EGYESÜLETÜNK 1936-1956-IG Negyven esztendős volt az Amerikai Magyar Református Egyesület, amikor 1936-ban addigi és egész jövendő életének legfontosabb lépését tette meg. Ez a lépés a hivatalok központosítása és az uj egyesitett hivatal Washingtonba vitele volt. Húsz esztendeje már ennek, ami elég hosszú idő annak a felmérésére, hogy csakugyan szükség volt-e erre a lépésre s hogy a következő két évtized eredményei igazolták-e az 1935-ös konvenció előrelátását és merészségét? Most, hogy az Egyesület hatvan esztendős jubilumára készülünk, megpróbáljuk a válasz adását ezekre a kérdésekre. A tények és adatok száraz felsorolása is elég vola, mert azokból mindenki megrajzolhatja magának a helyes képet. A tények mögött azonban annyi más adat sorakozik fel, hogy legalább néhánynak ismerete szükséges az igazságos vélemény meghozásához. Az első negyven esztendő kétségtelenül a próbálkozások, küzködések és az okulás, tanulás korszaka volt. Évtizedek kellettek hozzá, mig az Egyesület megtanulta a saját mesterségét. Kiderült, hogy ami egyszerű testvérsegitésnek indult, nehéz, bonyolult és felelősségteljes tudománnyá lett az idők folyamán, amihez nem elég a jóakarat és szorgalom. Senki sem veti ezt szemére a pionír munkának. Nemcsak maguk a testvérsegitő alakulatok, hanem az államok is csak lassan tanulták meg ugyanazt, amikor azonban megtanulták, teljes szigorúsággal követelték minden ilyen intézménytől, hogy alkalmazkodjék a szabályokhoz és törvényekhez. Minden hasonló egyesület története visszatükrözi ezt a történelmi fejlődést. A fraternális egyesületek tagsága hol könnyen, hol nehezen, szintén megértette, hogy ami látszólag újabb teher, voltaképen az ő javát szolgálja és valóban biztosítja azt, amit a régi vezetők megigértek ugyan, de aminek alátámasztását pénzben nem sikerült megcsinálniok, az egészségtelen verseny, a hozzá nem értés és az állami ellenőrzés hiánya miatt. Egyesületünk elég szerencsés helyzetben volt, mert voltak előre látó és a korral haladni akaró vezetői. Ezeknek köszönhető, hogy hamarosan abbanhagyták a “kivetéses” rendszert, amelyben a legmagasabb cél az volt, hogy a bevétel fedezze a kiadásokat. Ezeknek köszönhető, hogy a magyar testületek között az Egyesület volt az első, amely abbahagyta azt a nagyon hibás rendszert, hogy mindenki egyforma tagdijat fizetett és bevezette a korszerinti fizetést. Hasonlóképen a szolgálat szelleme sugalta a modern “experience” táblázatok alapul való elfogadását és azt, hogy az addig beváltási, kölcsön, meghosszabbítási és megfizetett értékek nélküli okmányok, a havidij némi emelésével, megkapták mindezeket az értékeket. De több mint harminc esztendőnek kellett eltelni addig, amig a fejlődésnek erre a fokára az Egyesület is eljutott. A hivatalok egyesítése, a
