Bethlen Naptár, 1956 (Ligonier)
Anyánk nyelvén Istenért, Hazáért, Szabadságért…
10 BETHLEN NAPTÁR EGY ÁRVA MAGYAR HAZAINDUL . . . Irta: NAGY LAJOS Nagyon beteg volt. Már hetek óta nem volt ágyban, mert ha lefeküdt, nem kapott levegőt és meg akart fulladni. Úgy ült az asztal mellett. Bőre sárga és puffadt volt, a nyakát sem tudta fordítani. A beszélőre úgy nézett, mintha a kalapja széle alól tekintene reá. Kezében cigaretta füstölt, de az már magától égett végig. Puffadt ujjam nagy fekete foltok voltak az égő cigarettától. Már azt sem érzi, hogy ég a keze. Előtte egy fél pohár bor. Pancsolt, cukrozott, olcsó bor. Már két hete itt áll előtte. Nem régen még egy pillanatig sem tudta megállani, hogy fel ne hörpintse, — most csak nézi. Nézi nagy gyűlölettel. Felordit és valamit káromkodik: te voltál a gyilkosom! Először jobb itallal kezdte, de már évek óta ezt issza: ez a legolcsóbb. Ez már nem is ital, hanem méreg, államilag engedélyezett méreg. Hamarosan itt a vég. Valamikor ki nem állhatta az italos embereket. Most ő is az ital áldozata. Valahol elromlott az élete. Nem azt vette el feleségül, akit szeretett. Elvette azt, akit nem szeretett. Először íelejtőnek használta az italt, azután szokásává lett. Hiába könyörögtek könnyes szemek, hiába volt barátok kérése, akik feljebb és feljebb mentek, mig ő csúszott lejjebb és lejjebb. Nem tudott megállni. Itt van az utolsó felvonás. Családjától elsodródott. Egy öreg asszony irgalma gondozta. Még egyszer kigyul benne a kialvó öntudat. Utoljára egy pillanatra visszatér az Ítélőképessége. Felveszi a poharat, hogy a falhoz vágja. Beteg, fáradt kezéből erőtlenül esik ki. Még az asztalon túl sem bírta dobni. A tapadós bor végigfolyik az asztalon. Itt-ott a cseppek a portól kis szürke, feketés gömbbé válnak és leszaladnak az asztalról, mint az ördög gyöngyei. — Megborzong. “Késő, késő ...” — mormogja maga elé nehezen forgó, dagadt nyelvével. “Ha ott maradok a kis faluban, sohasem leszek korhely, senkiházi, bitang ember. Ott nem lehet korhelykedni.” Azután bus sóhajjal emlékezik. Valami olyasmire gondol, hogy otthon az embert megvédi a vasárnap délelőtt szentsége. Amikor templomba kondulnak a harangok, akkor senki sem lehet a korcsmában. A falu évszázados rendje még a hitetlent és könnyelműt is magával sodorja. Ott mindenki templomba megy. Ha pedig nem megy a templomba, akkor elbuvik a tisztességes szemek elől. De áldottak voltak az otthoni vasárnap délelőttök! De jól esett templom után a vasárnapi ebéd! A vasárnap délutánnak pedig annyi bája és kedvessége volt. — Ki húzódott volna be akkor nyirkos korcsmákba? Lányok, legények együtt daloltak. Kacagással, szerelemmel, békességgel, napsugárral volt tele a vasárnap délután. Ki maradt volna el a többiektől? Az öregek a ház előtt tereferéltek. Az emberek politizáltak, a fiatalabbak kugliztak. Ha pedig leszállt a vasárnap este, ki-ki a párját kereste s mig a tücskök elcir-
