Bethlen Naptár, 1956 (Ligonier)
Anyánk nyelvén Istenért, Hazáért, Szabadságért…
6 BETHLEN NAPTÁR Kifogásolták azt is, hogy a törvénybe belekerült, hogy: “a kát. egyház sérelme nélkül...” Ez azonban egy részről Bocskaynak és a protestánsoknak a másvallásuakkal szembeni türelmességét bizonyítja, másrészt azonban gondolhattak volna-e arra, hogy a római egyház sérelmet lát a protestáns egyház puszta életében is és hogy a farkas és a bárány meséje alapján beleköt és igyekszik elpusztítani azt, mikor érzi, hogy ő az erősebb, mert valamiképpen övé lett a hatalom. A bécsi béke, mint sarkalatos törvény megállt a sok támadások között és ezeknek a kifogásoknak ellenére is, egészen az 1790/91 évi országgyűlés vallásügyi határozatáig, tehát csaknem kétszáz esztendőn át, alapja volt a magyar protestántizmus életének. Ezért tehát és mert éppen ezért ott látjuk Bocskay István szobrát a reformáció emlékére emelt genfi hatalmas emlékművön a világ protestántizmus legkiválóbb alakjainak képmásai között, illő, ha mi is letesszük Bocskay István és nagyszerű munkájának emlékére a hála és elismerés koszorúját a 350 éves évforduló alkalmából. KUR GÉZA. MÁRCIUSI ÁLOM . . . Álmodom egy fényes, nagy magyar királyról. Jönne, hol a nap kél, fényes csodatájról. Jönne hóparipán, erős mentőkézzel. Igazság sarjadna, merre lova lépdel. És amerre járna, égi áldás járna: Segítséget senki hiába nem várna. És ahová térne, égi áldás térne: Igazi jót senki hiába nem kérne. Édes, szép hazánkban békesség honolna, Milyen szép is lenne! Milyen jó is volna! Nem is lehetetlen. Nem is olyan álom. Hiszen él egy király, Fényes csodatájon. Fényes égi tájról hozzánk le is szállott. Hozott segítséget, hozott igazságot, boldog békességet! Csudaorvosságot annak, kit seb éget. Hódoló szivünk bár mind elébe vinnénk, hatalmában bíznánk, erejében hinnénk. Amig minden magyar nem hajt neki térdet, az én édes hazám tudom, fel nem ébred. Erős, mentő kezét megragadva kérem: “Édes Uram Jézus! Mentsd meg az én vérem!” TURMEZEI ERZSÉBET.
