Bethlen Naptár, 1956 (Ligonier)
Anyánk nyelvén Istenért, Hazáért, Szabadságért…
2 BETHLEN NAPTÁR zések is igazolják ezeket az állításokat. Számtalan falu teljesen elpusztult és újra sem épült soha, mert a lakosai is mind elvesztek, vagy széjjelszóródtak. Mikor a magyarok ezek miatt panaszkodtak, Rudolf válasza csak az volt, hogy a többi tartományok is szenvednek a katonaságtól, arra azonban nincsen adat, hogy ezt a rabló bandát megfenyítették volna, ellenben igazolt az a tény, hogy Rudolf tanácsosai a sérelmek orvoslását sürgető magyaroknak azt válaszolták: “valamennyi magyar ki fogjuk irtani.” Csakugyan az 1604-ik évi országgyűlésen hozott 21 törvénycikkhez a király önkényesen (Ex plenitudine Regiae suae potestatis et motu proprio) egy 22-iket toldott. Ebben megújította elődeinek a protestánsok ellen hozott rendeletéit és azokat a törvényeket, melyek a protestántizmus kiirtását célozták. így az 1954-ik évi “Lutherani comburantur” (lutheránusok égettessenek meg) törvényt is. Forgács Ferenc nyitrai püspök 1604 júniusában már ennek a törvények alapján fogatta el Veresmarty Mihály ürményi lelkészt, akit a vár börtönébe záratott, ahol aztán Keresztesi Máté nyitrai kanonok téritgette őt a katolikus vallásba . . . De ez csak egy eset a szinte megszámlálhatatlan sok közül. Erdélyben Básta György kinevezett kormányzó 1604 szeptember 14-én hirdette ki a rendeletet, hogy “ki kell irtani Erdélyből az eretnekeket.” A császári zsoldos hadak állandóan raboltak s ha valahol a magyarok ellenálltak, azért, mint a “közrend ellen támadókat”, ha elmenekülni nem tudtak, rakásra ölték őket. A magyarság vezetőit pedig, hogy vezetők nélkül megmozdulni se tudjanak a magyarok, koholt vádak alapján hütlenségi perbe fogták, s a fej és jószágvesztésre ítélteknek birtokát, vagyonát aztán a kincstár magának foglalta le. Legnagyobb feltűnést keltett Illésházy Istvánnak ilyen pere. Hamisított levelek alapján elítélték, birtokait elkobozták és életét is csak gyors menekülésével menthette meg. Nagy volt hát az elkeseredés az egész országban a magyarság között. Ez az elkeseredés azonban nyílt ellenállásra csak akkor vezetett, amikor Barbino, Bocskay Istvánt, akkor még királypárti főurat, aki Rudolf törvénytelen uralkodása miatt ott hagyta a királyi udvart és visszavonult birtokaira, bihari váraiban fegyverrel támadta meg. Bocskay, akit addig hiába hívtak vezérüknek a magyarok, e támadásra fegyvert fogott és a háborús pusztítások alatt földönfutóvá lett nemesekből és jobbágyokból kikerült nagyszerű katonanépet, a hajdúságot magának megnyerte, visszaüzte a császári rablóhadakat. Kiáltványára: “Serkenjen jel kigylemetek is és tekintse meg nemzetünknek sok időktől fogvást súlyos igáját. Vegye eszébe kigyelmetek minden szabadságunknak romlását és hazának naponként való pusztulását és vesse le nyakáról a kemény igát . . . stb.” Felsőmagyarország hozzá csatlakozott és ahogy szorította kifelé az országból az ellenséget, serege egyre nőt, mert nagy nyomorúságában egymásra talált a magyar.
