Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 89 Szépiro A MAGYAR NYELV Irta: Ábrányi Emil 1. Te szép magyar nyelv! Aki egyszer téged Ajkára vön, többé nem dobhat el. Szentség gyanánt, hogy befogadja éked, őrző oltárrá válik a kebel. 2. Pajzán, derűs vagy, mint nőink szeme, S erős, szilárd, mint hősök jelleme, Gyöngéd vagy és lágy, mint mennybolti kék, S dörögni úgy tudsz, mint villámos ég. daliont 3. Minden, mi fejben vagy szívben fakad Tőled nyer pompát, szindus szavakat; Nagy eszme, érzés oly ragyogva hord, Mint egy király az ünneplő bíbort. 4. Bir e más nyelv úgy epedni, Annyi bájjal, annyi kéjjel? Olvadóbb mint lant zenéje Holdvilágos langyos éjjel, Mely világot s dalt terem, Mikor ébren semmi sincs más, Csak a fák sötét bogán: Hangos boldog csalogány S boldog néma szerelem . . . Hát a csopongó, Gyorsszavu tréfák Játszi szökését Festi e más nyelv Oly remekül? Pattog a vig éle, Ám sebe nem fáj, Mert csak enyelgés, Tarka bohóság Volt az egész . . . 6. Magasztos gyásznak bánatdulta hangja Úgy zendül benne mint egyház harangja, Mely messze hinti mély komor szavát; Bug, mint a gyászdal, mint sir-fáklya lobban, S mint súlyos léptek kripta-csarnokokban, Úgy dong minden szó a kedélyen át . . . 7. Cyklops pörölye, hogyha csatát fest, Csatakürtök bősz riadása. Halld! Halld! Száguldva, vihogva, kapálva Dőlyfös paripák robbanak elő, Százak keze vág, százak keze lő, Nem szárnyal a vér-ködös égre más, Csak ágyudörej, szitok és zuhanás. Rázkódik a föld, iszonyodva reng, Amerre a kartács vad tánca pereg . . . Dúl a szilaj kéz, csattog a kard, Sebet osztva süvölti: ne bántsd a magyart. 8. Hatalmas szép nyelv, Magyarnak nyelve, Maradj örökké Nagy és virágzó. Kisérjen áldás, Amig világ áll: S legyen megáldott Az is, ki téged Ajkára vesz majd: Elsőt rebegve, Végsőt sóhajtva.
