Bethlen Naptár, 1955 (Ligonier)
Szépirodalom
102 BETHLEN NAPTÁR MÁTÉ, A KUTYA Irta: NYIRŐ JÓZSEF Látszólag semmi baja nem volt Ártó Káruj bának s mégis egy este azt mondta a kutyájának: — Mit gondolsz, Máté, hazamenjek-e meghalni, vagy itt maradjak? Emberi nevet adott a kutyájának, hogy legyen, akivel elbeszélgessen, mert ebben az istenverte havasban kétnapi járóföldre emberi teremtménynek hire-pora sincsen. Titokban hamuzsirt főzött az öreg s az efféle tiltott dologgal jó elhúzódni olyan helyre, hol nyomát sem sejtik az embernek. Olyan sötét ősvadon volt, ahová elrejtőzött Káruj bá, hogy aki betette a lábát, úgy érezte, mintha minden lépéssel száz esztendőt menne vissza az időben. így télen mégis kivilágosodott valamennyire az övig érő hótól, de a hideg akkora volt, hogy még a vadállatok is messzi elkerülték. Máté, a kutya azonban hűségesen kitartott és éjszakánként egymás mellé bújva aludtak a kalyibában a tűz mellett. A karácsonyi szent ünnepeket is együtt ülték meg friss, jó egészségben. Akkor se érzett semmi fájdalmat, mikor a kutyáját megkérdezte, hogy hazamenjen-e meghalni, vagy itt pusztuljon el a havason, ami végeredményben mindegy. — Mert itt az idő, Mátéi — bizonygatta a kutyájának. Honnan tudta, miből, hogy itt a végórája, azt az Isten tudja. A kutya is tudta, mert azon az este igen különösen viselkedett, órákig szomorkodott a gazdája mellett s tán még a könnye is kicsornyikált, mire a vénember sóhajtva igy válaszolt: — Hadd el, Máté, mert ennek igy kell lenni! Első nap mégis úgy határozott, hogy itt várja be a vén csontszopót, a halált. — Mit küzködjem a nagy hóban, hidegben, amig hazaérek? Mért csináljak csak bajt, költséget, alkalmatlanságot otthon is? így is alig élhetnek szegények, Mégis itt maradok, MátélTe osztán lássad,hogy mit csinálsz, ha felfordultam! Alig pitymallott, hozzálátott, hogy egyetmást még eligazítson halála előtt s valami ravatalfélét is készítsen magának, mert az ember mégis ember s nem oktalan állat, nem fordulhat fel akárhogy s akárhol. Amennyire lehet, meg kell adni a módját az utolsó kinyujtózkodásnak is, akárhogy nem állhat az ember Isten elé. A kutya bánatosan bólintott rá, mintha azt mondaná: “Ami igaz, az igaz!” Azért mégis rosszul van berendezve ez a világ, hogy az ember még halála napján se tud a sok dologtól szabadulni. Hagyatéka úgyszólván semmi se volt Káruj bának, mégis úgy eltöltötte a drága napot, mintha hatökrös nagygazda volna. Amig a szerszámokat: fejszét, szekercét, fúrót, egyet-mást számbavett s a ravatalt is gömbölyű fenyőcsapokból összerótta,
