Bethlen Naptár, 1954 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 87 — Nem értem! Kutya legyek, ha értem! — Nem is kell magának minden érteni! — intett le és két térdére szorított kézzel felemelkedett. — No, csendes jóccakát! — Menjen, csak menjen! — tréfáltam. — Az a kés úgyis az enyém lesz! Nézze meg, hogy ellopom! Az öreg ijedten roggyant vissza a székre. — Ha Istent üsmer, meg ne próbálja! — Én osztán meg! — Nagy baj jár vele! Szinte meghökkentem, olyan vésztjóslóan mondta. — Osztán mi jár vele? — Azzal sokminden, mert annak a beretvának varázslatos ereje van. — Mi a tüzlángja van? — Varázslatos ereje . . . Aki ezzel a késsel életiben egyszer megberetválkozik, azt soha az életben a szeretője el nem hagyja . . . — Lehetetlen! — kacagtam fel hangosan. — Nem tudja, hogy mit kacag! — feddett Ádám bácsi. — Tapasztalásból beszélek. Az önkéntelen vallomásra elpirult az öreg. Olyan kedves volt a zavara, hogy magam is elérzékenyedtem. Hát azért ragaszkodik ehez a bűvös késhez? Ezért őrzi, mint a szemevilágát, hogy Bori néném ki ne szeressen belőle? Ezért facsarja olajos ruhába, csinált neki bőrsutut és szúrta gondosan a gerendába? . . . Milyen egyszerű dolog is a boldogság! Bizonyisten, irigyeltem a vén Vitost, aki egészen ellágyult a vallomástól és most már unszolás nélkül beszélt: — Tudja, az úgy volt, hogy mikor én még legény voltam s Bori leány (de milyen fájin leány!) semmiképen sem tudtam zöldágra vergődni vele. Szegény legény voltam s neki akkor az ágon járt a szöme. Tehette, mert birtokos leány volt. Már el is volt mátkásodva Miháj Lajival. Hát én igy csak busulgattam magamban. Az apja is fenyegetett, hogy letöri a derekamat, ha az élete körül meglát. Aztán történt, hogy kimentünk a havasba kaszálni s fenn ültünk Nyilénkben két hétig is, mig a szénát megcsináltuk. Egyik reggel osztán Borit megtámadta egy áldott nagy medve. Két lábra fel s neki . . . Miháj Laji elfutott s az apja úgy megkövült, hogy egyet se tudott lépni ... Én valamivel fejjebb kaszáltam s a nagy sikótozásra ijedek meg . . . — Ne félj, Bori! — kiáltom s ahajt kézbe a kaszát. A medvével egyszerre értem oda. Azzal én neki a kaszával ... Az Isten abban a pillanatban olyan erőt adott, hogy egyetlen suhintásra elmetszettem a medve két hátulsó lábát. A medve véresen béhengeredik az ódalon. Én ölbe Borit s ki a
