Bethlen Naptár, 1954 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 73 Hej Rákóczi, Bercsényi . . . Jaj, régi szép magyar nép, az ellenség téged mikép szaggat és tép. Mire jutott állapotod — Romlandó cserép! Mint egy ékes eleven kép voltál olyan szép, magyar nép . . . De a sasnak körme között fonnyadsz, mint a lép, szegény magyar nép. Mikor léssz már ép? Megromlottál, mint cserép, jaj, hát szegény magyar nemzet jóra mikor lép? Jaj, Rákóczi, Bercsényi, vitéz magyarok vezéri, Bezerédi . . . Hová lettek magyar népnek élő tüköri? Nemzetünknek hírszerzői, fényes csillagi. Az ellenség mindenfelől őket emészti, űzi, kergeti, búval epeszti, közinkbe sem ereszti, jaj hát szegény nemzetünket miképpen veszti . . . Jaj országunk, jószágunk, de főképpen hát mimagunk mint nyomorkodunk. Az idegen nemzetségnek rabjai vagyunk. Jaj naponként mind elfogyunk, jót ne is várjunk s kívánjunk. Mert kegyetlen, embertelen fajzat van rajtunk. Oszágunknak, magunknak, jaj minden maradékunknak, jaj mindazoknak, kik e földön nagy ínségben igy nyomorkodnak. Özvegyek panaszolkodnak, árvák zokognak s magoknak siralommal ártatlanok halált okoznak . . . Csak siránkoznak és fohászkodnak bánátink nem apadnak mert hazánkból az ínségek el nem távoznak. Rajtunk tenger a fegyver és igen ver. Nemzetünket kínzó pallér nem szán, mint hóhér akit ér; addig vér miglen neki mindent nem Ígér. Látod, mely kövér, bőrében sem fér, — Alig vagyon országunkban miatta kenyér! Nézz ránk Ur a mennyből ments meg, kérünk, ily csúf ellenségtől. Ki a hires magyaroknak véréből épül Ne hagyd ily dühös ínségtől rut ellenségtől gyaláztatni, mocskoltatni az irigyektül, ily dölyföt néptül kínzó eszköztül megfosztani nevétül — mindenkoron győzedelmes dicsőségétől . . !
