Bethlen Naptár, 1954 (Ligonier)
Kecskeméthy József: Életképek a Bethlen Otthonból
50 BETHLEN NAPTÁR Az Öregek Otthona ebédlőjében a vacsora közben ban tartott otthonainkra a félév folyamán többször felfigyeltek az állami hivatalos közegek, akik ez évben is a legszebb reportokat Írták a Bethlen Otthonról, nevelési, gondviselési rendszerünkről. Ennek eredményeként könyvelhetjük el a múlt félévről azt a lelki örömet és erkölcsi sikert, hogy az állami Welfare a Bethlen Otthont mintának ajánlotta fel az egyik legnagyobb lengyel testvérsegitő intézmény számára, amely 335,000 taggal és 70 millió vagyonnal most próbál árva és aggmenházat felállitani. Júniusban ennek az intézménynek 6 igazgatósági tagja egy napot öltött a Bethlen Otthon igazgatójával és ügyészével, mintázva a Bethlen Otthont és annak árva és öreggondozása különböző ágait. A befejezett tervek esztendejében, uj építkezéseink befejezése után, a hivatalos közegek, más nemzetiségű testvérek, városunk lakossága, és különböző intézményeiken kívül a szokottnál talán még fokozottabb mértékben figyeltek fel ránk és akarták látni és megismerni szép othonunkat és munkánkat saját fajtánk és hitünkbeli testvéreink. Vasárnapról-vasárnapra jönnek az ország minden részéből egyének, családok, egyházi és más csoportok az otthon meglátogatására s akik még itt voltak, mind csodálkozással, majd büszke önérzettel telnek el, hogy Egyesületünk és Magyar Reformátusságunk ilyen szép otthont alkotott és tart fenn. Az elmúlt félévben már eddig Elyria, Cleveland Első Egyház, Pittsburgh-i Professional Club, Pittsburgh-! Nőiegylet, Akroni Független Egyház Nőegylete, Springdale-i, Pa. Warren, óhiói és Bethlehem-i egyletek látogatták meg Otthonunkat. Munkánk nyitott könyv, Otthonunk pedig állandóan nyitva van az érdeklődők, barátok és munkánkat segitő jóakaróink előtt. Tapasztalatom az, hogy Bethlen Otthonunkat minden látogató egyén, vagy csoport, miután látta, megszereti, munkánkat, árva és öreggondozásunkat mindenki értékeli. Ennek tulajdoníthatók az elért anyagi és erkölcsi sikereink is, mert eddig még minden látogatás jó propaganda eszköznek bizonyult arra, hogy Otthonunknak évről-évre több barátot és pártfogót szerezzenek. Propaganda munkánkban, barátok és látogatók szerzésében, Egyesületünk propagálásában kitűnő eszköznek bizonyult szép színes filmünk, amelyet egyre több egyháznak mutatok be, most már hétköznap estéken is tartva árvaházi estélyeket filmbemutatóval. Ebben a félévben 18 egyházat látogattam meg a film esté