Bethlen Naptár, 1953 (Ligonier)
Az irodalom tükrében
92 BETHLEN NAPTÁR — Netene! — büszkélkedik Pólya Jóska. Nekiültünk a béke vacsorának. A fiatal, piros-ropogósra sült malacpecsenye kitűnő. Küküllőmenti bor mellett éltetjük az “uj párt”. Éjfél körül még köszöntőt is mondok rájuk. Tetszik. Hogyne tetszenék. Pólya Jóska is, Táj fel ur is ragyognak a megelégedéstől. Alig akar szétoszlani a társaság. Szerencsére az egyik ügyvéd után küld a felesége, mire a másik ajánlkozik, hogy: “Vállalom a képviseletet!” — Ne menj! — Maradjon, doktor ur! — biztatja Pólya Jóska is. — Úgy sem válók el soha többet az életben. Az asszony szerelmesen dől hozzá a melléhez, s azalatt az ügyvéd megszökik. Fene tudja, hány óra lehetett, mikor felültünk a szekérre. Már a falu végén jártunk, mikor felzökkentett a szekér a szundikálásból. Akkor jutottak eszembe a malacok. Mint gondos gazda hátra nézek a saraglyába, s akkor látom, hogy malacnak hirehelye sincs. — Hó, Jóska! Baj van! Ellopták a malacokat! — Lopták a fenét! — morog hátra Jóska. — Nézze meg jól, mert ott kell, hogy legyenek! — Itt nincsenek! — matatok a setéiben. Az asszony teszi magát, mintha aludnék. Pólya Jóska pedig kuncog az ülésen. — Nem es lehetnek, mert az este megevők őket!.,. — Megettük? — Azokat meg! ... No ne busujjon, majd ellátom én a tekéntetes urat malacokkal . . . Gondoltam, mért kacagtassa magát az egész faluval két ilyen példa, tetves malac miatt... ESTI VERÉB Vig csapatban, nagy zsivallyal, esti veréb hazatér. Jó boglyas a pajta kontya, sok kis fészek belefér. És ... akinek nem jut fészek, hát az bokorágra száll. Van ám elég ilyen rongyos, ágraj áró jómadár. S jobban is jön hűvös, hintás bokorágon az álom, és .., de mennyi álom váró veréb van a világon! Virradatra aztán újra szárnyra rebben a sereg: kopnak, lopnak, robotolnak, éppen... mint az emberek. —Tarnócy Árpád
