Bethlen Naptár, 1953 (Ligonier)
Az irodalom tükrében
86 BETHLEN NAPTÁR üzlete még a régi helyen van és megállapította, hogy a család is a régi lakásban lakik. Elérkezett az ebédidő és dobogó szivvel indult haza. De mielőtt felment volna, vett egy félkiló kenyeret. Becsengetett, a család ép asztalnál ült és ebédelt. Örömtől repeső hangon kiáltotta: — Mama, mama, meghoztam a kenyeret. A mama és a gyerekek, mintha a székhez ragadtak volna, mozdulatlanul és remegő ajakkal néztek rá, csak a szigorú papa nem vesztette el a lélekjelenlétét, felkelt, odament a Zsigához, lekent neki két pofont és harsányan kliáltotta: — Te haszontalan, ha téged anyád leküld kenyérért, igy elcsavarogsz? A DUNA VALLOMÁSA Megtudtam, hogy titkokat rejteget A mi Dunánk, ez a vén róka. Mikről talán sohase álmodott Az ősi barlang-lüzek óta Ez a közönyös Európa. Megloptam a vén Iszter titkait. Titkait az árnyas Dunának. Magyar földön ravasz a vén kujon. Hisz látott ő busább csodákat. De akkor pletyka-kedve támadt. Vallott nekem, nem is tudom, mikor: Tavasz volt és ő csacska-részeg. Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt, Budapestre fitymálva nézett S gúnyos nótákat fütyörészett. Talán Szent Margit híres szigetén Állott velem részegen szóba. (Ma is félve kalimpál a szivem S hajh, már régen késik e nóta. Ugy-e Iszter, vén folyam-róka?) Nagy-komoly leit akkor a vén Duna. Torkán hűlt vad, tavaszi kedve. Olyan volt, mint egy iszákos zseni. Alig mert nézni a szemembe S én vallattam keményen, egyre. "No, vén korhely, láttál egy-kél csodát. Mióta ezt a tájat mossa Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized. Mely az öreg árnyakat hozza. Gyónjál nekem, vén falurossza." "Mindig ilyen bal volt itt a világ? Eredendő bűn, lanyha vétek. Hideglelés, vergődés, könny, aszály? A Duna-parlon sohse éllek Boldog, erős, kacagó népek?" S halk mormolással kezdte a mesét A vén Duna. Igaz az átok. Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz: Mióta ő zúgva kivágott. Boldog népet itt sohse látott. A Duna-táj bús villámhárító. Fél-emberek, fél-nemzelecskék Számára készült szégyen-kaloda. Ahol a szárnyakat lenyesték S ahol halottasak az esték. "Sohse lesz másként. így rendeltetett". Mormolta a vén Duna habja. S boldogtalan kis országok között Kinyújtózott a vén mihaszna. És elrohant tőlem kacagva. Ady Endre
