Bethlen Naptár, 1953 (Ligonier)
Az irodalom tükrében
82 BETHLEN NAPTÁR Verocska nem fogta föl még a szavak értelmét egészen, csak azt látta, hogy az anyja összegörnyed, mintha valami szörnyű láthatatlan teher szakadt volna a vállaira és sírva fakad. Aztán kint voltak a folyósón. “Mit mondott a bácsi?” kérdezte Verocska odakint, “Hogy nem mehetünk Amerikába. Soha,soha!” felelte az anyja és meg kellett fogódzzék a falban, úgy kitört belőle a zokogás. “Soha, soha?” döbbent meg Verocska “és a farm? És apu?” Az asszony nem tudott felelni, csak sírt. Emberek mentek el mellettük és részvéttel nézték a síró asszonyt. Aztán egy karszalagos rendőrnő karonfogta őket és levezette a lépcsőn. Másnap el kellett hagyják Wentorfot. Az anyját föltették egy nagy sötét gépkocsira, amelyiknek vörös kereszt volt az oldalára festve. Ver ócskát pedig kézenfogta egy egyenruhás néni és elvitte egy másik épületbe, amelyik tele volt gyerekkel. “Anyu mikor jön vissza?” kérdezte Verocska az egyenruhás nénit, aki szeliden mosolygott és vigasztaló hangon felelte: “Majd ha meggyógyítják a doktorok. Téged addig elviszünk egy szép nagy házba, a tenger mellé, ahol még sok-sok ilyen kedves kisleány van mint te és egész nap csak játszani fogtok.’ De Verocskát nem érdekelte a játék, sem a szép nagy ház a tenger mellett. “S mikor lesz az, amikor anyut meggyógyítják a doktorbácsik?” akarta tudni. “Talán egy év múlva. De talán már hamarabb.” “És akkor mehetünk Amerikába?” A kedves néni megrázta a fejét. “Nem angyalom, oda nem mehettek soha.” “S miért nem?” “Mert nem engedi a törvény.” “Ki az a törvény?” A kedves néninek még sok egyéb dolga is volt és unta már Verocska kérdéseit. “Az rengeteg sok szigorú bácsi. De most légy jó kislány és eridj oda a többiekhez. Majd kapsz egy ágyat és egy polcot a szekrényben.” “Az a szigorú bácsi, aki azt mondta nekünk, hogy nem mehetünk Amerikába, az a törvény?” “Az, az. De most eridj. Látod, ott van egy szép baba, azzal játszhatsz.” De Verocska nem akart a szép babával játszani. Verocska Amerikába akart menni, a farmra, apuhoz, ahol virág van és erdő és bolyhos kis csirkék az udvaron s egy kutya, akit Gudrának hívnak. És azt akarta, hogy anyu ne sírjon többet, hanem virágokat ültessen a kis ház elé ott Amerikában és ezért szépen megfordult, kiment az ajtón, végigment a táboron és megkereste azt az épületet, amelyikben a szigorú bácsi lakott, aki eltiltotta őket Amerikától. A folyósón ott állt ugyanaz a rendőrnő, aki kivezette őket. “Anyádat keresed, kicsi?” kérdezte. “Nem. A bácsit.” “Miféle bácsit?” “Akinél anyuval voltunk.” A rendőrnő odavezette a kislányt az ajtóhoz, kopogott és beengedte. Verocska ott állt a bácsi
