Bethlen Naptár, 1953 (Ligonier)

Az irodalom tükrében

BETHLEN NAPTÁR

71

AZ IRODALOM TÜKRÉBEN

A MI

NYELVÜNK

Irta:

Szabó László

Mily drága kincs ez a mi nyelvünk,

Ezer gazdag színárnyalat,

Bánat, öröm, sírás, kacagás Benne vízeséssé dagad.

Csörren, csobban, mint csacska csermely, Búg, borong, zúg, mint orgona,

Majd mint a harcok kürtje harsog, Tombolva, döngve fut tova.

Olykor ellágyúl, mint szerelmes,

Zokogja, sírja panaszát,

Meglopja a természet mézét,

Pacsirták csengő dal-szavát.

Zokog, miként erdőn a gerle,

Dörög, mint viharban az ég,

Villámlik a komor sötétben,

Ha leikébe zsarnoka tép.

Sóhajt, susog, mint őszi szélben Hulló, borongó levelek,

Benne halott, sóvárgó vágyak Siránkozása kesereg.

Gyászában a sír mélye jajgat,

Hangjában göröngy dübörög,

Fájdalma, mintha Fent is fájna,

Mikor Lent gyötrik a rögök.

Egyedül áll a nagy világban,

Árván, kinek senkije sincs,

Ha idegen hajlik szivére,

Elbűvöli e drága kincs.

Csak Istennek van ilyen nyelve,

Melyben szó, zene összecseng,

Ha elhallgat, visszhangja báját Végnélkül ismétli a csend.

Csak üreslelkű, korcs nem érti,

Nem becsüli e szép vagyont,

Ki kérkedő, idegen gőggel Árúlja el benne a Hont.