Bethlen Naptár, 1953 (Ligonier)
Nagy Lajos: Ének a fekete fejkendőről
66 BETHLEN NAPTÁR felejtsem azt a földet ahová ünnepelni jár a lelkem. Ez a fekete fejkendős valaki: Julcsa néni, a mi templomunk mindenese. Minden eddigi mckeesporti független lelkész mamája. Rendetlenkedő gyermekek réme, mosolyogva emlékező felnőtt ifjúság drága Julcsa nénije. Egy élő emlék, akire már életében kedvesen, könnyein keresztül emlékezik mindenki. El-elévődnek vele fiataljaink. Emlékszik-e Julcsa néni, amikor a seprővel megkergetett? Emlékszem hát, hogy ne emlékeznék, még most is megteszem ebadta, ha nem jól viselkedel — felel Julcsa néni. Egyszer a tréfátkedvelő Orosz Feri valahogy becsalta autójába és Ígérte, hogy elviszi hamarabb arra a helyre, ahová Julcsa néni igyekezik. Amikor Julcsa néni beült, Feri elkezdett száguldani a legnagyobb sebességgel. No, Julcsa néni emlékezik-e, hányszor kergetett meg? Ez egyszer Julcsa néni sehogysem akart emlékezni. Csak kérlelgette Ferit, hogy álljon meg, majd ő elmegy gyalog. Nem Julcsa néni, most kiszaladunk a világból. Julcsa néni, aki egy fél életet eltöltött Amerikában, ki nem állhatja ezeket az átkos masinákat. Boldog volt, amikor kiszabadult a Feri autójából, aki váltig akarta megnyugtatni Julcsa nénit, hogy csak tréfált vele, nem haragszik a gyermekkori emlékekért, sőt nagyon szereti és valóban elviszi, ahová igyekezik. Azóta Julcsa néni nem ül azok autójába, akiket a seprűjével megzavart. McKeesporton másfél évig magános emberként kellett élnem, mert feleségemnek nem adták meg az útlevelet a kommunisták. Árvaságomban úgy szeretett, mint a fiát s kényeztetett, mint egy gyermeket. Annál a kedves családnál élt, akik olyan fejedelmien láttak el, mig családom megérkezett. Az amerikai jólétben elhíztam s mindennap diétázni próbáltam hasonló termetű testem táplálójával. Ö azért fogyott és sokat szenvedett a “dáj ettől”. Azt azonban nem tudta megérteni, hogy én miért nem fogyok és miért viselem olyan hűséggel a rettenetes éhezést. Csak Julcsa néni tudta és én. Ugyanis a szomszédban levő irodába úgy hordta az ételt, mint otthon a kaszás embernek a rétre. Én pedig minden diéta alatt híztam 2—3 fontot. Lassan magam is kezdtem félni Julcsa néni diétájától, mert lassan nem fértem a bőrömben. Julcsa néni olyan, mint az oszlop a templomunkban. Nem is tudom, hogy mi lennénk nélküle. Hozzátartozik templomunkhoz, mint harang a toronyhoz, mint urasztala és szószék a templom belsejéhez. Nem merek arra gondolni, hogy egyszer Julcsa néni hazamegy. Mond egy furcsát, sarokba teszi hatalma jelvényét: a seprőt és itt hagy csapot, papot. De ebbe beleszakad a mi szivünk is. Mert hát nemcsak neki van egy nagy titka, hogy a házsártosnak mutatkozó álarca alatt nagyon szereti a rendetlenkedő, zsivajgó gyermek hadat és a keze alatt felnőtt ifjúságot, akik most már a gyülekezet derék hada. Ám nekünk is van egy nagy titkunk, hogy mi is nagyon, de nagyon szeretjük őt. Mutatjuk, hogy félünk tőle, mosolyogva engedelmeskedünk neki, de nem adnánk őt egy világért sem. De sokat zavart haza az irodából, ha késő éjtszakába hajlott az idő. Hires nagy papokat is haza zavart, ha többnek látta a dolgot a kelleténél s nem volt más mód, mint engedelmeskedni. De sokat elmondta már nekem: de aztán tessék vigyázni. Most már 80 felé jár. Nagyon félek, hogy egyszer majd utoljára mondja. Jaj pedig én nem akarok
