Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 81 Szivében béke. Tud még örülni, dalolni hittel, látja a szépet belső látással, csillagszemekkel. Kövesd e látást! A kicsi gyermek, hidd, elvezetne — ha vele mennél — feltámadni, ős Bethlehembe. Golgoták ormán magyarok teste még kereszten függ, de zálog a Gyermek, hogy a Feltámadás órája üt! (Németország) Balogh Győző KOLDUS GYERMEK Irta: Jókai Mór Az apját leütötte a hajókötél, a vizbe fulladt. Az anyja mosóné volt; éjszakai munkában meghütötte magát, forró lázt kapott, meghalt. A kisfiú egyedül maradt és még alig volt négyesztendős. Mikor kivitték az anyját is a temetőbe, a kisfiú elgondolta magában: “már most ki fogja nékem mondani: kedves kisfiam? Ki fog énnékem kenyeret adni reggel, este? Ki vet nekem már ezután ágyat? Ki ad rám tiszta, ha elszennyesedem? Ki vesz az ölébe, ki csókolgat meg, hogyha valamim fáj?” A szomszédok is elköltöztek ki ide, ki oda, idegenek jöttek a régiek helyébe, akiknél ha megjelent a kisfiú, ha bekéredzkedett ajtaikon, azt kérdezték tőle: “mit akarsz? Mit keressz itt? Takarodjál innen!1' El is takarodott szegény, kiment az utcára, ahol senkit sem ismert, megállt egy szögletnél szépen s úgy nézett a jövő-menő emberek szemébe: nem hasonlit-e valaki az ő apjához, anyjához, hogy azt megszólíthatná? Hiába nézte azokat, az embereknek más dolguk van, mint az őgyelgő gyerekekre ügyelni. Aki mai világban akar valamit kapni, annak ki kell nyitni a szájat. Az igazi koldusgyerek jobban érti a mesterségét. Az utánaszalad a cifra uraknak, hozzájok keni-feni magát piszkos condráival: azok aztán, csakhogy megszabaduljanak tőle, vetnek neki valamit. Az olyan koldus, aki csak sirni tud, meghalhat éhen. Meg is halt volna éhen a kis poronty mindjárt az első két napon, ha egy jámbor öreg gyümölcsárus asszony nem árult
