Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
Szépirodalom
76 BETHLEN NAPTÁR — Gerle Gábor mester urat keresem — pattogott a jövevény hangja. — Én vónék az, uram — felelte ugyancsak pattogósán a mester. A két ember eleinte olyan ellenségféleképpen, lelket kutatóan pislogott egymásra. Kurtán-furcsán adták egymásnak a kérdést is, a választ is. Aztán egyre enyhébbre, melegebbre és suttogóbbra vált a beszélgetésük: — Hallgasson csak ide, mester uram! Szent karácsony ünnepe már egészen itt van az utca végin. Velem jót tett az Isten. Gazdag emberré tett Amerikában. Szeretném ezt a jó Istennek némiképpen meghálálni, örömöt szeretnék adni másoknak, akiknek nincsen örömük . . . akiknek mindennapi utitársuk a szegénység, a könny, a bánat. Szeretném, ha karácsony szent estéjén nem akadna a városban egyetlen kis gyermek, akinek ne legyen édes ünnepi kalács az asztalán. — Értem, jó uram, értem — bólogatott Gerle mester meghatottam A jószivü ember folytatta: — Olyan kalácsokat készitsen kegyelmed, aminőket még sohasem készitett, aminőket még senkise látott soha! Csodásakat, nagyokat, aranyosakat! Az árát ime, előre ki is fizetem. Gerle uram csaknem a feje búbjáig meresztette a szemét a nagy csodálkozástól. Vendégét betessékelte a műhely mellett lévő mesterszobába. Nem akarta, hogy a szájtáti inasok, segédek megneszeljenek valamit. Nem is annyira a társalgás folyt itt már tovább. Inkább csak annyi történt, hogy az imént érkezett vendégnek a bőrtarsolyából átvándorolt száz darab aranytallér Gerle uram pénzgyűjtő szakajtójába. Aztán tenyér tenyérbe csattant. A mühelyajtó kinyilt. A furcsa idegen eltávozott. Gerle Gábor sütőmesterrel forgott a világ. Ennyi aranytallér száz darab kalácsért! Szaladt a feleségéhez. Lelkendezve suttogta el neki az esetet. Aztán megindult a találgatás: Ki lehetett, aki a kalácsokat rendelte? Hin tón jött-e vagy gyalog? Nem királyi követ lehetett-e? Vagy hátha maga a király volt? Aztán meg arról kezdtek tanácskozást, hogy milyen is legyen a sütendő kalács, hogy szebb is legyen, nagyobb is legyen az eddigi kalácsoknál? S még ráadásul azt is kikötötte a rendelő, hogy “aranyos” legyen! Végül is az asszony szava győzött, aki ezeket mondotta: — Nézze kend, kedves hites uram, úgyis arról beszélgettünk minapában, hogy gazdagsággal, szerencsével megáldott bennünket a jó Isten, de gyermekkel nem. Adakozzunk mi is a szegényeknek. A vendég száz aranyat adott a kalácsok sütéséért. Adjunk mi is ennyit. Süssünk kétszáz kalácsot s a kalácsok
