Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
Szépirodalom
52 BETHLEN NAPTÁR ez volt a legkevesebb fülöknek, halálukban még édesebb álomba ringatja őket. Itt alussza álmát az én falum népe. Ide tér megpihenni harcai és küzdelmei után. Ellenség és jó barát, jó és rossz rokon és idegen békességben pihennek itt kakukfüvel vagy virággal boritott sirokban. Nincsenek itt szép siremlékek, hanem csak egyszerű fej fák. A kálvinista ember halálában is egyszerű, mint életében. A fajfákra magukszerkesztette verseket vésnek nehéz kezekkel. Ezek a versek olvashatók mindaddig, mig a sebek begyógyulnak és az élők felejtenek. Majd jön a zápor és napfény, a fekete kopjafát versenyezve festik át hamu szürkévé, az idő pedig, mint egy pajkos gyermek, vasmarkával letörli a betűket. Amint magányos utamon lépkedek, észre se vettem, hogy sötét társam: a gond elhagyott és hozzám szegődött szelid utitársul a csend. Lépteimnek nincs zaja, csend van a temetőben, csend a szivemben. Már majd kiértem a temetőből, amikor egy uj fekete fej fáról elém fehérük a felirás: Itt nyugszik Kovács Péterné. Élt 28 évet. Siratja férje és két kis árvája. Nyugodjál békében. A.B.F.R.A. Egyszerre, mintha villámütés érne. Szivemből felröppen a békesség madara. Ismertem a fiatal asszonyt, hiszen falunk ékessége volt. Tudtam róla, hogy a halál homlokon csókolta s régen eljegyezte magának. A tüdővész sápasztotta el orcája pírját s mint a tűző napsugár a virágot, lassan elhervasztotta. Tudtam, hogy előbb-utóbb utolsót dobban a szive, a mosolygó ajak örökre lezáródik és a nevető szempár üveggé fagy, de mégis a biztosra vált halál megdöbbentő volt. A fejfára irt sorok világítottak. Fényük fájdalmasan belehasitott a szembe és a lélekbe. Néhány egyszerű szó és milyen színes boldog élet és milyen nagy tragédia van mögötte. Szinte lehetetlen, hogy annak a boldog életnek vége van, amit Kovács Péterné 28 éven át végig álmodott. A falu legszebb leánya volt, férje a falu legderekabb legénye. A falu is egymásnak szánta őket, de az ő szivük már előbb édes titkokat muzsikált. Nem is tudták, hogyan kezdődött. Talán akkor, amikor szemük sugara először villant össze és valami édes érzés remegtette szivüket. Rájuk mosolygott a szerelem, mint napsugár a kék ibolyára a kökénybokor tövében. Egymásé lettek és micsoda feledhetetlen nyolc évvel ajándékozta meg őket az Isten. A legmerészebb álom sem volt olyan színes virágú, mint az ő életük. Azután, hogy nagyobb legyen a boldogság: jött a kis Pétiké. Két évre reá a kis Palkó. Két égből száUott angyal, kékszemü, szőkefürtü, mosolygó csöppségek. A szférák zenéje nincs olyan csodás, mint az ő gügyögésük volt. Parányi ezüst csengők csiüngelése volt édes kacagásuk. Nincs szebb ritmus a világon, mint tipegésüknek édes esetlensége volt. Napsugár és szellő nem tudott úgy játszani tiszta hegyi patakok tükörében, ahogy Pétiké és Palkó játszottak. Kis