Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
Egyesületi és egyházi életünkből
106 BETHLEN NAPTÁR szió” meg az ilyen tömeges sajtó-mérgezés között? Vagy e szörnyű rothadásos hulladéknak az ifjúság megrontásában való részesedését? Néhány évvel ezelőtt még csak 17 millió olyan ifjúról hallottunk, akik még sohasem voltak vasárnapi iskolában, sem templomban. Az FBI igazgatója legutóbb e számot már 25 millióra emelte fel; — és azóta az a 17 millió már kint van az életben, szavaz és megválasztják, hivatalba kerül és minthogy semmi fogalma sincsen a tiszta erkölcsökről, megfertőzi az egész közéletet, mint ezt most tömérdek szomorú példa mutatja közéletünknek főként a politikai terén, valamint az alvilág elhatalmasodásában. Az egyházi sajtó első feladata, hogy ezzel a felmérhetetlen lélek-rombolással szemben hírt adjon mindarról, ami szép és jó, ami nemes és önzetlen történik az országban, sőt az egész világban. A keresztyénség folytonos működésben van; az Egyház sokkal nagyobb munkásságot fejt ki, mint bármikor a történelem folyamán. Krisztus Lelke szüntelenül munkálkodik és mai tanítványaiban az apostolok uj cselekedeteit viszi véghez folytonosan. Iskolák, kórházak, árvaházak, gyermekek és öregek otthonai, vakokra és más magukkal tehetetlenekre gondot viselő intézetek megmérhetetlen sora bizonyítja, hogy Urunk nem járt hiába e földön: sőt hogy ma is itt jár a földön. Az Ő szakadatlan diadalát jár ól kell híradással lennie az egyházi sajtónak. Mert ma már egyszerűen lehetetlenség keresztyénnek lenni, ha nem tudjuk, hogy mi történik a többi keresztyénnel a föld minden határain. Mindannyiónk sorsa kell hogv mindannyiónkat érdekeljen. Különösen mióta a sátán elszabadúlt és mint dühös oroszlán jár széjjel a világban. Ha összetartunk, sohasem verhet le bennünket. De egymástól szétszakítva, egyiket a másik után külön legyőzheti. Egyetlen egy kézzelfogható eszköz tart össze mindnyájunkat: az egyházi sajtó. “írd meg amit látsz!” Nem minden látás egyforma ám. Egy ugyanazon eseményt sohasem fog két ember egyformán elmondani. Az egyházi lap szerkesztőjének MÁST és pedig sokkal TÖBBET kell meglátnia, mint a világi hírlapíróknak. Szemeinknek sokkal szélesebb látókört kell átölelniük, ítélőképességének a dolgok mélyére kell látnia, mert hiszen mindenben ugyanegyet és mindig csak ugyanazt kell keresnie, — azt, ami minden emberi élet végcélja, sőt ennek az egész teremtett mindenségnek is egyedüli oka és célja egyszerre: ISTEN DICSŐSÉGÉT! Ebből a magas szemszögből kell mindent vizsgálnia. Innen van, hogy az egyházi lap nem ír gyilkosságokról, házasságtörésekről és válásokról, mint személyi esetekről; semmiféle szenzációt nem hajhász és nem szolgál. De amint ilyesmire nem kapható: ugyanúgy nem lehet eltéríteni attól, hogy fel ne
