Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
Egyesületi és egyházi életünkből
BETHLEN NAPTÁR 107 tárja a meglátott igazságot és rá ne mutasson az isteni törvények változhatatlanságára és csalatkozhatatlanságára. 4* Ezzel azonban már a második parancsolatnak a területére lépünk be, amit az egyházi lap szerkesztője kapott, — már amint ezt a parancsolatot mi értelmezzük a nekünk adatott Lélek szerint: “írd meg, ami van.” Tehát ne csak azt, amit te látsz, hanem írj meg mindent, amiről csak tudomást szerezhetsz, és pedig úgy, amint van. Az egyházi lap tehát tárgyilag ugyan korlátok között mozog, miket fentebb jeleztünk, de földrajzilag vagy bármilyen más tekintetben az ő mezeje is az egész világ. Tudósításaiban sem természetes határok, sem mesterséges választófalak nem gátolhatják. Meg kell írnia mindent, ami van, hogy mindenből kimutathassa Isten dicsőségét. E hivatása szigorúan elkötelezi arra, hogy mindent úgy írjon meg, AHOGY VAN. Ebből pedig fontos dolgok következnek. Az egyházi lapnak tükörnek kell lennie, hogy amikor belenézünk, meglássuk benne önmagunk arcát. És pedig olyan hű tükörnek kell lennie, ami a belétekintő arcot igaz valóságában mutatja meg. Mert akkor nem a tükör a hibás abban, ha azon az arcon szeplő, ránc vagy sömörgözés vagy más ilyesmi látható. Ha ezeket hallgatással takargatja: árulója Urának. Viszont ha csak feltárja és nem javasol orvoslást: akkor is méltó az ítéletre. Az egyházi lap szerkesztőjének az a rettentő felelősség jutott osztályrészéül, hogy Isten dicsőségének szempontjából igyekezzék meglátni a dolgoknak, eseményeknek, cselekedeteknek mivoltát és ebből a szempontból nyilatkozzék felőlük. Úgy, ahogy Mesterétől tanúlja. Emberek fölött sohase mondjon ítéletet: ez egyedül a mindenható Istennek a dolga. Ellenben cselekedeteikről, állásfoglalásaikról, határozataikról és döntéseikről mindig mondja meg félelem nélkül, hogy ezeket helyeseknek vagy hibásaknak tartja-é. Soha ne mulassza el megadni a megérdemelt elismerést vagy dicséretet; de éppen így soha ne féljen annak a megmondásától sem, ha valami eltévedést lát. Vitát csak vita kedvéért sohase kezdjen, — de amikor fel kell szólalnia, sohase hallgasson csak azért, hogv békesség legyen. Az ilyen békesség nagyon messze volna attól a békességtől amit Urunk ígért nekünk. Mert van olyan békesség is, ami helyett Ő meghasonlást javasol. (Lukács 12:49-59.) Mert csak az ilyen meghasonlásból jöhet ki az igazi békesség. Az egyházi lap szerkesztőjének olyan mértékben kell kívánnia ezt az igazi békességet, hogy ennek érdekében állandóan készen kell állania az önmaga feláldozására is. Mert a most vázolt hivatásnak a teljesítése föltétlenül áldozattal fog járni. Köz
