Bethlen Naptár, 1952 (Ligonier)
Egyesületi és egyházi életünkből
104 BETHLEN NAPTÁR AZ EGYHÁZI SAJTÓ HIVATÁSÁRÓL Irta: Dr. Tóth Sándor a “Reformátusok Lapja” szerkesztője Maga a mindenható Isten rendelte el az első egyházi lap kiadását. Azt mondta János apostolnak, akivel a Fiát legtökéletesebben megértető evangéliumot is megíratta: — “Amit látsz, írd tekercsre és küldd el a hét gyülekezetnek: Efézusba, Szmirnába, Pergámumba, Tbiatírába, Szárdeszbe, Filadelfiába és Laodíceába.” — János lett tehát az első egyházi lap szerkesztője, és lapját megküldte az ország valamennyi keresztyén gyülekezetének. Akkor ez a hét gyülekezet — a hét arany gyertyatartó — volt az egész Egyház Kisázsiában. Amit hát Isten Jánosnak kijelentett, amikor megnyilatkoztatta előtte az eget, azt mind az egész Egyháznak izén te. Mindnyájukkal akarta közölni azt a sok csodát, amit Jánossal megláttatott. — “írd tekercsre, amit látsz és küldd el minden gyülekezetnek!” — szólt az Ur parancsa és János engedelmeskedett. Elküldte mindegyik gyülekezethez az utolsó ujtestamentumi írást. Neki tehát nem az volt a feladata, ami Pálnak, aki az általa alapított gyülekezeteket egymás után felkereste egy-egy pásztorlevéllel. E levelekben Pál folytatta azokat a tanításokat, amiket élőszóval kezdett meg abban a gyülekezetben. írásaiban kimélyítette ezeket a tanításokat, egy-egy levele valóságos theológiai értekezés volt, a hittan különböző tételeit magyarázta meg bennük. Nem csoda, hogy később minden hittúdós az ő leveleit tanulmányozta, és egészen természetes, hogy Luther Mártontól Barth Károlyig minden valamirevaló theológus a római levél fejtegetésével kezdte tudományos működését. Jánosnak egészen más volt a feladata, mint Pálnak. Nem a hittan elmélyítését kívánta most tőle az Isten. Hanem mint aki utolsónak maradt még a földön a Krisztusról bizonyságot tevők között, ennek megfelelően sietnie kellett, használni az időt, ami még az övé volt, és egyszerre minél több emberrel, lehetőleg valamennyi gyülekezettel tudatni Isten izenetét. Ez az izenet is Krisztusról szól, még pedig az ÉLŐ Krisztusról, amin azért van akkora hangsúly, mert csak élő Urnák lehet Országa, és ennek az országnak az első tartománya ez a hét gyülekezet. Ezeket kell tehát neki kiértesítenie az élő Krisztusról, meg a hét csillag titkáról, akiket Krisztus a jobbkezében tartott. De még pontosabb útasítást is kapott ez az első lapszerkesztő. Utasítást arról, hogy mi legyen a lapjában?