Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 73 A vasúti pálya mentén mindenütt tisztaságot, rendet láthatott az ember. Eszembe jutott az a sok “junk yard”, lim—lom, düledező, festék után ordítozó ház, műveletlen giz-gazos föld, amelyek mellett amerikai vasútvonalaink vezetnek el. Jó volna egy nemzeti mozgalmat indítani vasútvonalaink környékének a feltisztitására, rendbehozására. Egy ilyen mozgalom sokat tudna lendíteni azon a benyomáson, amelyet országunk az idegenre gyakorol. Hiszen sok idegen szinte csak annyit láthat bármely országból is, amennyi egy robogó vonat ablakán keresztül eléje tárul. Svájcot sok természeti szépséggel áldotta meg az Isten, de méltán sorakozik azok mellé az a szépség is, amit az emberi rendszeretet, tisztaságérzet és jó ízlés hoz létre és tart fenn. Jövés-menésközben természetesen beszélnie is kell az embernek. Genfben főképen franciára, Zürichben főkép németre, az általam nem érintett délebbi részeken pedig főként olaszra van szükség. E három nemzet fiaiból tevődik össze az egységes svájci nemzet, melynek a hymnusza azonos dallamu az amerikai “My country ’tis of thee” dallamával. így Zürichben a közebéden mig a magyarok a svájci hymnuszt énekelték (s utána a magyart!), én egész vígan a “My country ’tis of thee”-t énekeltem, némelyek csodálatára, hogy honnan tudom én olyan hamar a svájci hymnuszt. Ez az eset jó útbaigazítás volt nekem arra, hogy mint oldjam meg a nyelv kérdését. Tanultam én franciát életem két szakában is, de magyaros ízlésem sohasem bírta el ennek a nyelvnek a finom trillázását, filemilézését. így az értelmet kisejtő olvasásnál — amint az újságokat is nyomon követtem — sohasem jutottam tovább. A némettel már másként voltam. Azt Amerikába j öttömkor folyékonyan beszéltem és olvasva még legvadabb nyelvjárásaiban is élveztem. Itt azonban sohasem lévén rá szükségem, az öntudat alá sülyedt szinte az egész szókincsem és legalább pár hónapig újra németek között kellene élnem, hogy tudatomba újra “visszamufföljön”. Az olasznak rövid tiroli katonáskodásom alatt veselkedtem neki, de a körülmények változván, itt sem tettem meg a Dante-ig vezető utat. így hát Svájcban háromszoros bajban voltam. Végre megbosszankodtam. Az utamba kerülő legelső üzletbe halk “Bon Jour”-ozás helyett egy jó hangos “How do you do”-val léptem be. “Ah, anglais, anglais!”, felelték és most már nekik kellett törni a fejüket, hogy mint csináljanak velem üzletet. S olyan jól be vannak rendezkedve az üzletre, hogy mindig akadt, aki legalább egy parányival többet tudott angolul, mint én tudtam franciául. Ekkor láttam be igazán, hogy a legjobb védekezés egy elszánt fronttámadás.
