Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)
Szépirodalom
74 BETHLEN NAPTÁR Ideje azonban, hogy szóljak immáron arról a kongresszusról is, amelynek kedvéért Svájcba mentem és amelyre Zürichből visszasiettem. A kongresszus, mint mondám, a Keresztyén Egyházak Nemzetközi Tanácsának a második világgyülése vala. Én legfeljebb kétszázötven résztvevőre számítottam, de bizony csaknem félezren voltunk ott, mig a kongresszusra több-kevesebb időre belátogatók közel ezerig vitték fel a számot. Negyvenhat országból nyolcvannégy keresztyén egyházi alakulat képviselői adtak ott egymásnak testvéri találkozót. Genf városa hivatalosan üdvözölt bennünket, a svájci postai hatóság külön postahivatalt állitott be számunkra, csoda-ember-számbamenő tolmácsokat, halló készleteket a Nemzetek Szövetségétől kölcsönzött a rendezőség, a sajtótudósitók pedig valóságos külön kasztot képeztek a tömeg között. Reggelenként volt egy napot bevezető áhitat. Egy előre kiválasztott előadó egy bibliai tárgyú előadást tartott. Utána ki-ki a maga nyelvén imádkozhatott, ha a Lélek úgy inditotta. Valóságos pünkösti jelenetek voltak ezek. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy minden nyelv szép és kifejező, ha istenes dologra használják. A hollandok hordóhöngörgetése, a spanyolok, portugálok tüzrakétákat ropogtatása, a francia Nóé-galambjaként szállongása, az exotikus távoli szigetek nyelveinek fűszeres ligeteket simogató s vihar jajokba átcsapó szélmuzsikája, mind, mind hallható volt. S az embernek mindről az volt a benyomása, mintha értette volna. Ezek után az úgynevezett “busines” ülések voltak, melyeken a bizottságok jelentései tárgyaltattak. Összesen kilenc bizottság működött. Ezek mindenike öt-öt tagból állott. Ebédszünet után ismét volt egy előadás. Utána a különféle országok és felekezetek képviselői számoltak be a köztük uralkodó lelki-erkölcsi állapotokról, különleges szükségeikről és problémáikról, valamint az ICCC mozgalom fejlődéséről. Itt nyilván láthattam, hogy baj nélkül sehol sincs a keresztyénség, de reménység nélkül sem. Egyes helyeken azonban a bajok igen próbára teszik a reménységet és erősen megkövetelik a keresztyén szolidaritásban rejlő segítséget. — Vacsoraszünetek után ismét volt egyegy jó testes és magvas előadás. Bizony láttam én ott bóbiskolni, nagy megnyugvásomra, nálamnál tekintélyesebb urakat is. Általában azonban csodálatraméltó volt a figyelem és az érdeklődés. Az egész gyűlési épületben (városi szinház) tüzrendészeti szabály tiltotta a dohányzást. Arra gondoltam, hogy mi magyarok talán még azt az épületet is szétrugnánk, amelyben napról-napra igy kellene gyüléseznünk, konferenciáznunk. De ügyért mentem, fajtámat képviseltem, egy-egy füstölésért tehát senkinek a jó véleményét nem kockáztathattam. Kár, hogy nem
