Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 69 érzi magát az ember! Elgondolkoztam az “Uri-imádság”-nak eme szavain is: “Legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.” Mi sem a mennyben nem voltunk, sem a földön, hanem a kettő között. De hogy Isten ott is velünk volt, azt megnyugtatóan bizonyította számunkra, hogy teremtő munkásságának szinte leirhatatlan sok csodája és szépsége tárult elénk odafenn is. Földi és emberi vonatkozásban viszont két dolog ragadta meg figyelmemet. A legtávolabbra látható szin a fehér. A tenger hullámai a nagy egészbe simulnak, de tarajuk fehérje tizezer-lábos magasságon felülről is megtetszik. “Uram, adj belém mindenkor egy szikrányi tisztaságot, amiről láthassák szemeid, hol vagyok” — fohászkodtam. Embert olyan magasról nem lehet látni. Lakatlannak tűnik föl az egész föld. Isten mégis hajunk szálainak számontartásáig gondoskodásába zár bennünket, . . . bizonyos távolságról a magunk számára láthatásig is tulkicsinyeket .... Genf, a város, szép és kellemetes. Láttam repülőgépről, Kálvin egykori templomának, a Szent Péter katedrálisnak a tornyából és utcáin talpam kivéreződéséig járva-kelve. Franciaországtól három oldalon körülvetten, Svájc délnyugati sarkában fekszik. Ott, ahol a Rhone-folyó kilép a kékvizü Genfi-tóból (Lac Léman). Lakossága, nyelve francia. Réges-régi emberi település ez. Az Alpokon a gallok hátbatámadására átkelt Julius Caesar is emlitést tesz róla. A városnak történelmi emlékekben szinte élő és nyitott muzeumszerüen gazdag magva egy szikladombon emelkedik, bástyázott fokozatokban. A legmagasabb ponton, az egész várost dominálva áll a két bástyaszerü és egy gótikus tornyu Szent Péter katedrális, amelynek Kálvin János pásztora volt. Épitését 1160-ban kezdték, de szinte minden nemzedék toldott hozzá valamit. Olyan szerencsés voltam, hogy ezzel a templommal szomszédos utcában szállásoltak el (Rue Chaudronniers — Rézművesek utcája). Harangjainak időjelzését negyedóránként, énekes harangjátékát pedig óráról-órára hallhattam. Mielőtt akár étel avagy ital érintette volna számat, ebbe a templomba vezetett az utam. Itt köszöntem meg Istennek a baj nélkül megtett utat; itt kértem segedelmét a kongresszuson forgolódáshoz; itt imádkoztam mindenért és mindenkiért, ami és aki kedves vala szivemnek. Itt simogattam meg kezemmel és tekintetemmel az ott található Kálvin-emlékeket. Itt gondolkoztam el, hogy Istennel mily nagy hatalmat képviselhet csak egy ember, csak egy szószék, csak egy templom, csak egyetlen gyülekezet is. Innen előbb a Kálvin-utcáját, abban az ő lakóháza helyét, majd az általa alapított kollégiumot kerestem fel, azután — előzetes tanulmányozásomnak most hasz
