Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)

Szépirodalom

BETHLEN NAPTÁR

49

koztam hozzájuk? Egyszerűen csak azt éreztem, jó velük lenni. Valahonnan, nagyon messziről testvérré forrasztott bennőnket a búcsúzó napsugár, bár sugarait csak én láthattam őt, földrenézésre kényszeritette a hátára emelt teher.

— Ez az egy gyermeke van? — kérdeztem.

Az arca felderült, de azután mégis csak olyan hangon válaszolt, mint aki zokon veszi, hogy mégcsak fel is tételezhetnek róla ilyet:

— Dehogy! Négy! —

— És hány éves? —

— Huszonhat. —

Egy darabig nem szóltunk egymáshoz. Én próbáltam elképzelni ezt az asszonyt, amint otthon tesz-vesz, főz, mos, gyerekeket nevel, imádkoztát ja őket este, Jézusra tanitja. Mert ilyennek nézett ki. Szépsége, alakja, fiatalsága fogyóban. Bizony nem hittem volna, hogy csak huszonhat éves. Az expresszók, szalonok negyvenes asszonyai méltán fiatalabbnak gondolhatnák magukat, ha látnák. Az ő vágyainak horizontja igen közel áll szeméhez. Cipőre se tellik, mert kell kisnadrág Jancsikának, Mariskának babos-szoknya, s mire elszakadt az egyik pólya a másiknak kellett gyűjtögetni....

— Fogságban van az uram — szólalt meg.

— Igen? —

Tudtam, hogy most valami többet kellene mondanom. Nem túlságosan részvéttel, hogy ne szaggassak uj sebeket, de mégis érezze meg, hogy sajnálom. Hangosan mégis csak ennyit tudtam mondani:

— Akkor már régen nem volt itthon. —

— Régen. Négy éve. —

— Még Jancsika is egész kicsi lehetett. —

— Meg se volt. Még csak három és fél éves.

— Tehát nem is látta! —

— Nem. —

Lebukott a nap, hűvösség terjedt szét a levegőben. De a lelkem is fázott belül. Hogyan tudnék most valami biztató szót, egy ölelést találni ebben a kimondhatatlanul bizonytalan és szeretet nélküli világban.

De ő váratlanul hozzám fordult és mtT' mondta:

— Nem látta! De tetszik tudni, majd meglátja! Haza hozza az Isten. A többit kiskorában is látta, hát el tudja képzelni őt is.

— Van valaki segitsége? — félve kérdeztem, mert még azt találja mondani, hogy nincs, s akkor megint kicsinek érezhetem magamat mellette. Négy gyermekkel egyedül és még kenyeret is kell keresni.

— Hát néha. Az öcsém, amikor tud időt szakitani. Gyári munkás, elég az ő baja is, nem nagyon kivánhatom tőle. Meg