Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)

Szépirodalom

48

BETHLEN NAPTÁR

NÉVTELEN HÖSÖK

Irta: Haranginé Juhász Antónia

Mindig szerettem ezt a tarka, hűvösen kellemes, őszbefulló nyárvégi időt. A fák, mint valami méltóságos öreg bölcsek, néha egészen mozdulatlanul hullatgatják magukról a szinpompás leveleket.. Szerettem ezek között a levelek között járkálni egyedül, nem is lépkedni, csak szinte lebegni ég és a föld között gondolatoknak szárnyán.

Amint ezen a szeptemberi délutánon átnézek a túlsó oldal pázsitjára, visszalopózik számba a régi óhazai csodaszép őszök ize. Túl a romokon, ágyutüzön s a halottak merev arcán keresztül is gyönyörűek ezeknek az őszi sétáknak bennem élő emlékei.

....Az utolsó ősszel kint jártam a határban. Hihetetlenül nagy csend volt köröskörül. Át-átölelt a napsugár, majd újra elrejtőzött. Már csak aranyát osztogatta, melegét elrabolta az első őszies szellő. A távoli hegyek úgy lapultak meg, mint lomha teknősbékák s az egész táj melankolikus volt. Csak én voltam vidám. Fütyürésztem, mint egy suszter inas. De nemcsak fütyürésztem, élveztem is, hogy fütyülök.

Tanyasi asszony haladt el mellettem. Nagy batyut cipelt a hátán, bütykös lába szétterült a földön a teher alatt. Arca izzadt volt és piros. Kicsi fiúcska markolta erősen szoknyája szélét, kenyérhajat majszolt. Nagy barna szeme u",r megakadt rajtam, hogy közben belebotlott egy kiálló kőbe. Hogy elsirta magát, hamar hozzáléptem, szorongatni kezdtem cipőnélküli kis lábát, hogy csillapodjék a fájdalom.

— No, ne sirj Kicsim, mindjárt meggyógyul. —

— Katona-dolog, — hagyta helyben az anyja is, — megbotlik ez minden lépésben, mert mindig elbámul.

— Hát gyerek! Kiváncsi! — Ölembe kaptam és mentem velük tovább.

— Messziről jönnek? —

— Nem nagyon. —

— Úgy látom, nem nagyon beszédes — gondoltam — pedig jó asszonynak látszik.

— Hogy hivnak? — próbálkoztam inkább a gyereknél.

— Jancsi. —

— Jancsi? Szép neved van. Apukádat is igy hivják?

— Nem. Apukának hivják. —

— No, de milyen Jancsi vagy, azt nem mondod? — kezdett barátságos lenni az asszony.

Egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy vájjon miért csatla