Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)

Szépirodalom

BETHLEN NAPTÁR

47

A tékozló Hu az otthon kapuja előtt

Igen, ez az otthonom, igen, itt voltam gyerek, ez a nagy gyümölcsösünk, vászonfehér fellegek loholnak fölötte. Ni, itt az öreg fügefa, gyümölcsnek nincs már sehol olyan édes zamata, mint ami itt terem. Egyszer egy gazdag ág tele gyümölccsel letört alattam s mint óriás füge, a földre pottyantam s megütöttem a térdemet s édesanyám ecettel borogatta, az ecet csipős szagát most is érzem. Mint rózsaszinü köd, szitál szivemre az emlék. Ó, hányszor megütött az élet, úgy bánt velem, mint egy gonosz mostoha, de sebeimet nem kötözte senki be soha jó, puha kötéssel. Jaj, nem övezte telkemet körül tiszta bűbáj és fénylő, forró szeretet. Csavargó vagyok, rongyok lángolnak a testemen s lelkem csupa fekély, és csupa sár és csupa szenny, így jöttem ide vissza, ahol a piros tető fölött ezüst galambok csókolóznak, fényeső suhog a falakra s az ablakon kiárad a nyugtalan, kék tavaszba a húgom szelid dala.

Ó ez a dal. Sokszor, amikor züllött cimborák közt kortyoltam piszkos lebujok zavaros borát, vagy olcsó szerelmek után hogy telkembe nyilait fájó égéssel. Igen, ezt az örömteli dalt magamban hordoztam, elfeledni nem lehetett és hányszor megsirattam elvetélt életemet, amikor felcsendült a lelkemben. Anyámra is ó hányszor gondoltam. A szivét lobogó tövis tépte, mert rossz útra tértem, durva, kötekedő voltam hozzá mindig s kezet emeltem rá, de ő szelid és türelmes volt. S jó apám, a bölcs apa, hiába intett, korholt.... Szézám-olaj illata lengi körül a házat, mintha ünnepi ebéd készülne. És a kapu nyitva van. A messzeség mihaszna csavargója jött meg. Ni, a vén kutya megismer s boldogan körülviháncol. Micsoda vak örvény forgatott, micsoda vihar kergetett.

De újra itthon vagyok. Köszönöm, Élet, neked, hogy otthonom a régi meleg varázzsal ragyog s hogy zokogva a kapufélfára borulhatok.

Ölbey Irén