Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)

Szépirodalom

46

BETHLEN NAPTÁR

Lustán felkecmereg és a kezembe adja a szentirást. Ruth könyve első részéhez fordítok és kezdem neki olvasni, magyarázni, hogy menenyire szerette ez a bibliai nő az anyósát.

Nyílik az ajtó és belép rajta a férje.

— Halló everybody! — köszön reánk illedelmesen.

Férfiasán lekezelünk. Jani a felesége mellé telepszik. Szépen

megsimogatja a nő üde arcát, de az durván ellöki a kezét.

— Tessék csak tovább olvasni, — mondja nekem Mari. Igen érdekes.

Tovább olvasom: “És monda Naómi az ő két menyének: Menjetek, térjetek vissza, kiki az ő anyjának házához. Cselekedjék az Ur irgalmasságot veletek, amiképpen ti cselekedtetek a megholtakkal és én velem.”

Gubásné elővette bibliáját és lassan, magában olvasta utánam.

— Csak tovább, — biztat a fiatalasszony.

Újra hozzáfogok: “Ruth pedig monda: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert ahova te mégy, oda megyek, és ahol te megszállasz, ott szállók meg; néped az én népem és Istened az én Istenem. Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Ur akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled.”

Behajtottam a könyvet és az asztalra tettem. Mari felvidulva nézett rám.

— Lássám, hol van az megírva, — mondja kételkedő hangon.

— Itt, ni! — mutatom neki a helyet. Érdekes történet. Olvasd el az egészet.

— Megpróbálom. Nagyon szeretek olvasni.

A következő vasárnap tisztelet után az öreg Gubásné az irodám elé somfordái.

— Hogy tetszenek lenni? — kérdem tőle, amint bemegyek, hogy letegyem a palástom.

— Köszönöm, jól! — feleli mosolyogva. Ma reggel a menyem is elment a templomba.

— Igazán? Örvendek neki.

Fölveszem a kabátom és kiindulok.

— Tiszteletes ur! — szólít meg Gubásné suttogó hangon, — egy ábécés könyvet szeretnék vinni a menyemnek.