Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)

Szépirodalom

BETHLEN NAPTÁR

41

Igen, csak mustármagnyi hite volt Édesanyámnak, de ahogyan az Ur Jézus Krisztus mondja, hegyeket mozdított ki vele a helyéből.

Milyen hegyeket?

A betegség hegyeit. A kételkedés hegyeit. A zúgolódás hegyeit.

Legnagyobb gazdagságnak az egészséget, a békés elmét s a nyugodt szívet tartotta. Ezekért könyörgött és ezekért adott hálát naponként. Hitével nemcsak önmagát tudta megszabadítani betegségekből, a végzetes balesetekből, de két leányát és unokáját is. Egyszer autó ütötte el, kétszer egy-egy emeleti-lépcsőn esett le és mindháromszor felállt önerejéből és mint akivel semmi sem történt, ment tovább. Az ő csontja meg nem töretett. Csak kisebb zúzódás ha érte. De mindig térden-állva imádkozott. Nyolcvan, nyolcvanegy éves korában is egyenes derékkal térdelt. Csak a fejét hajtotta mély alázattal imára-kulcsolt kezeire. Soha nem láttam szebb képet az imádkozó anyámnál.

Valami olthatatlan szomjúsággal szerette az örökszépet. A Biblia naponkénti olvasása mellett Dr. Ravasz László minden könyvét is naponként olvasgatta. Egyazon szeretettel szerette a Bibliát és a Ravasz László írásait. Egyforma áhítattal hajolt az imakönyvre és a Ravasz László könyvekre. Kevesen gyönyörködhetnek nagyobb rajongással egy-egy költemény szépségében, mint gyönyörködött ő, különösen a fia költészetében. Az alkotás eredménye sokkal nagyobb örömmel töltötte el a lelkét a költőnél. Istenem, de szép! — tört fel a hála a leikéből minden után, amit olvasott, mert csak értékeket olvasott. Különös tisztelettel volt az írók iránt is; mintegy megköszönte az élvezetet, amit szereztek a lelkének. Utolsó olvasmánya “Michelangelo élete” volt. “Minden Nagyság bizonysága a nagy szenvedés!” mondotta meggyőződéssel.

Talán egyetlen hő vágya nem teljesedhetett: hogy mégegyszer láthassa unokáját és hogy a valóságban is láthassa két dédunokáját. De a Lélek ebben is kárpótolta. Utolsó óráiban egyik rövid álmából mosolyogva ébredt: “A dédunokáimmal játszadoztam; de ők idegen nyelven beszéltek hozzám.” Mig én imádkozva vigyáztam minden mozdúlatát, őt Hawaii-ba vitte a Lélek. És míg én hangtalanul zokogtam, ő mosolyogva tette meg a messzi útat.

Egyóra múlva örökálomra hunyta le nagy fekete beszédes szemeit. Azt óhajtotta, hogy Nagyhéten szólítsa majd el az Ur. És Nagyhét szerdáján teljesült ez óhaja. Este hatórakor jobbvállára hajtotta a fejét és egy halk sóhajjal jelezte: Elvégeztetett.

Döbbenetes csend állt be. És ebből a döbbenetes nagy csendből éreztük meg, hogy árvák lettünk. És amint fájdalmunkban