Bethlen Naptár, 1950 (Ligonier)
Szépirodalom
112 BETHLEN NAPIAK Pedig, hej, mint nyolc-tizéves gyerek, de nagyon vágyakoztam értetek! Apám a fronton muszkát kergetett, én szántottam, az anyám meg vetett. Kezem sebesre törte az eke, csak vánszorogtam már estefele és alig, hogy az álom elnyomott, már újra hajsz! — kezdődött a dolog. S amíg én vért izzadtam kis híja, otthon húséit a jegyzőék fia. Irigyeltem a jegyző gyereket: játszhat, fürödhet, szabadon lehet! — Ur lettem már, de nem vagyok szabad, lapdáz velem száz felsőbb akarat. Ur lettem már, de bódul a fejem: hajlongani kell, ha akarok, ha nem! Bárcsak lehetnék, mint voltam, paraszt! Lesném a gólyát, mikor hoz tavaszt, lesném, hogy nő a fü az ugaron s lelkem lengne a szélben szabadon. Vidám lennék, szabad, büszke, erős, aki csak az Istennek felelős, szólnék lehíggadt, érett szavakat, miknek gyökere Istenből fakad. Földdel küszködnék, mely nem csal soha és úr lennék, a természet ura s mosolyognék sok hiú dolgokon, a bibliára hajtva homlokom! * ❖ ❖ Fiatalos költői zsenije sokszor szinte csattanóan tör elő színei közül. Sokszor talán lázadónak is tűnik fel. De mindig csak azért, hogy tükröt tartson az elferdült társadalom arcába. Megteheti, hisz pap, makulátlan jellemmel és spártai egyszerűséggel. Maró iróniáju tollára, jaj ha valaki rákerül! A NAGY URAK Ma kereszteltem, eskettem, temettem. Az ember így lát, így tanúi. Ma, egy nap, méltatott a szóra három igen nagy úr:
