Bethlen Naptár, 1950 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 111 Mellette bölcsek és bolondok cipelnek álmot, vágyat, gondot, jönnek és mennek ifjak, vének, nászmenetek és temetések, ő áll és tűr s nem válogat, mindenkinek útat mutat. Útjelző tábla lettem én is, ott, hol az út Isten felé visz. Embersorsok útfelén állva mutatok mindig — egy irányba: Krisztus felé ... Nap szúr, ver zápor, didergek a közöny fagyától, bűn-indák reám tekerőznek, rút vágyak hozzám dörgölőznek, vállamra néha varjú száll s fülembe azt kiáltja: kár, az élet sara rámfrecseg, megsebeznek gonosz kezek, de jó s balsorsomban egyaránt állok s mutatom az irányt, akik mellettem elhaladnánk, a tévedt tékozló fiáknak. Mellemről Isten lángírása beragyog ködbe, éjszakába s szinte kiáltja: emberek, mindnyájan erre menjetek, bűnösök, bénák, betegek, a Krisztus jár előttetek, csak a nyomába lépjetek, nála lesz békességetek, csak bízzatok és higyjetek s szeressetek, szeressetek! * * * Megható örök vágyódása a faluhoz, ahonnan elkerült, de úgy érzi, — csak a teste! URI-SZOLGASÁG De únom már az úri életet! Tőle a testem s a lelkem beteg. Tibennetek sohasem lelem helyem: tükrös szobák, borszékek, kényelem!
