Bethlen Naptár, 1950 (Ligonier)

Szépirodalom

110

BETHLEN NAPTAR

S az őstűz most a bőrén izzik át s az izmain, amikkel egy bikát legyűr. A kedve is ettől lobog: vígan dalol!

És ettől ég kezében a dolog.

Járt a Doberdón, Kárpátok alatt, de kiszívott belőle már a nap vad ösztönt, néplázító rákfenét.

Dalol, kaszál

s nem motoz benne a Hogyan s a Mért.

... De boldog az, kit meggyógyít a nap s vígan kaszálhat, zengő ég alatt, kit nem csábít a százcsodáju lét, de kiélvezi

szűk életének minden jóízét

s dolgát végezve elindul haza, várja a kis család s a kis tanya, lépése büszke, dobbanó, kemény s úgy megy az úton, mint egy eleven, szép hősköltemény.

* * *

Magányos, dacos magyar tölgy, amely nem hajlik se jobbra, se balra, jár a maga útján, amit számára Isten kijelölt s amelyet oly tökéletes szépen dalol meg “Utjelzőtábla” cimü versében:

Vigyáz a falvak szélén s ott áll a szétfútó keresztútaknál.

Vigyáz, mindig útfélen állva s útat mutat mellén a tábla.

Lábára indák tekerőznek, a barmok hozzá dörgölőznek, vállára galamb, varjú száll, az útról ráfröccsen a sár, nap f akit ja és veri zápor, megrepedez tél fagyától, kölykek vágnak belé sebet, beszennyezik kósza ebek, de jó s balsorsban egyaránt áll és mutatja az irányt!