Bethlen Naptár, 1950 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAFTÁK 109 BÓDÁS JÁNOS, A KÖLTŐ Irta: Dr. Nagy János Régi közmondás magyar változata mondja, hogy senki se próféta a maga hazájában. így volt ez Bódás Jánossal is. Amikor egy maroknyi kis református hivő áldozatkészségéből megépült a lankás Dunántúl nyugati részén a szép, modern szombathelyi református templom és lelkészlak s abba próbaszónoklata alapján verseny nélkül bevonult Bódás János, már tekintélyes költői múlt állott a hátamögött. Egyházi és szépirodalmi folyóirataink, a magyar rádió berkeiben nem volt ismeretlen neve. Legszebb, legmaradandóbb költeményeit meg épen ez a csendes papiak termette. Mégis az volt az érzésem, amikor nagyobb, szélesebbkörü misszió elszólitotta körünkből, hogy neve nem olyan ismert, költeményei nem olyan közkedveltek, amilyennek értéküknek megfelelően lenniök kellett volna. Pedig évekig köztünk járt, köztünk szórta szét lelke kincseit szép prédikációiban, egyszer-egyszer irodalmi estjeinken, — vagy talán épen azért... Senki se próféta a maga hazájában? ... Maradandó kritikát Írni róla, munkásságát történeti távlatba helyezni még korai lenne. Ehelyett szeretném bemutatni őt költeményei széles skálájával az amerikai magyarságnak. Jól tudom, hogy itt sem ismeretlen a neve, költeményei. Jártamban-keltemben itt is, ott is hallottam idézeteket verseiből, egy-egy örök szép gondolatát. Álljanak itt költészetének legszebb gyöngyei, — már amennyire a hely megengedi, — s beszéljenek ezek a legméltóképen róla. Pap és falusi magyar a lelke gyökeréig. Ez a két motivum az alapja szinte minden versének. Örök szerelme a magyar falu, amelynek életét gyönyörű színekkel s mégis a valóságnak megfelelően festi. Nem kulisszákat kapunk belőlük, hanem a való életet a maga keménységével, szabadságával és egyszerű Istenhitével, amely szinte már összefolyik a lét legmélyebb és legegyszerűbb értelmével. Ilyen erőteljesen s a maga realitásában is vonzón, amellett egyszerűen rajzolja meg a magyart, annak faluját és életét alábbi versében is: VIDÁM PARASZT Fölötte újjongó pacsirta száll, Harsog a kövér fü amint kaszál. Csupa tűz. Egészen nyáron aratott és mint a gyémánt, magába szívta teste a napot.
