Bethlen Naptár, 1950 (Ligonier)

Szépirodalom

106

BETHLEN NAPTÁR

A HYMNUS KÖLTŐJE*

A hires debreceni kollégiumban ünnepi hangulat lepte meg a tantermeket. A boldog nyári vakációzás után bevonultak a kisdiákok, nagydiákok a tudomány templomába.

A száz irányból összesereglett, egymást még nem ismerő I. osztályosok szivszorongva lesték, mi is lesz, ha a tanár ur betoppan?

A légy repülését is hallani lehetett, amikor Varga Péter osztályfőnök ur átlépett a küszöbön s megállt a fiuk előtt. Ősi szokás szerint végigméregette szemével a megdermedt kis újoncokat, majd sorra faggatni kezdte őket:

— Mi a neved? Apádat hogy hívják? Hol laktok? Mi szeretnél lenni?

A hetedik padban egyedül ült egy sápadt, véznatestü, szomorkás nézésű kis gyerek. Egyik szemére vak.

— Mi a neved? — kérdezte Varga tanár ur meleg hangon.

— Kölcsey Ferenc — felelte alig hallhatóan.

— Hol és mikor születtél?

— Sződemeteren, 1790 augusztus 8-án.

— Mi az édesapád?

— Már meghalt.

— Hát az édesanyád miből él?

— Az is meghalt ... — suttogta könyezéssel.

— Mért ülsz egyedül a padban, nincsen ismerősöd?

— Nem akart mellém ülni senki.

A tanár ur megsimogatta kezével is, szivével is az árva kisdiákot, akiről az is csakhamar kitudódott, hogy akkor vesztette el egyik szeme világát, amikor vézna gyermektestét meglepte a hólyagoshimlő.

De Kölcsey Ferenc mégsem volt teljesen árva. Ott állott mellette a jó Isten, aki védte, vezette, szivét-lelkét teleszórogatta kincsekkel, fénysugarakkal.

A kevésszavu Kölcsey Ferenc csakhamar öröme, büszkesége lett a hires kollégiumnak. Kiváló eredménnyel végezte minden esztendejét. Ember lett a talpán! Osztálytársai is, az alsóbb osztályosok is büszkék, boldogok voltak, ha az iskola első tanulója és büszkesége szóbaállt velük, kezüket megszoritotta.

Mikor a gimnáziumot elvégezte, Pestre ment, hogy jogi tanulmányokat végezzen. Itt is derékul állta a helyét.

* A magyar nemzeti hymnusz 1823-ban, tehát 126 esztendeje született meg. A szabadságharc és annak vértanúira való emlékezés százados évfordulója után ma, amikor bilincseiben, bujdosó-szétszórtságában, hazája és fajtája szabadságáért minden magyarnak buzgóbban kell imádkoznia mint valaha; kegyelettel emlékezünk arra a nagy költőre, aki “magyar nemzeti imádságunkat” irta.