Bethlen Naptár, 1950 (Ligonier)

Szépirodalom

BETHLEN NAPTÁR

107

Kézhez kapva oklevelét, nem vállalt állást sehol. Szivét hazahivogatta az édes szülőföld, a közép-szolnokmegyei (ma: Szilágy vm.) virágos rét, buzatáblás mező. Hivta Álmosd is, a szüleitől örökölt biharmegyei nemesi birtok csöndje, sok szépsége. Végül is 1815-ben Csekére költözött, ahol nekifeküdt a gazdálkodásnak és önművelésnek. Sokat Írogatott, tanult. Németül és franciául csaknem úgy beszélt, mint magyarul.

Az eltemetettség csöndjében közelebb került a lelke a szántóvető szegény magyarok leikéhez. Ez sok vigasztalást és örömöt adott neki. Dologtevés után szívesen és gyakorta el-elbeszélgetett a zsellérnép aprajával, nagyjával. Segített sárkányt csinálni a Pattantyús-gyerekeknek, máskor meg a Baboséknak.

A jóság, szeretet, szelídség és hazafiui bánat sohasem fogyott ki szive mélyéből. Szüleinek hantján és emlékén kívül legjobban szerette édes hazáját. Azt az ezeréves földet, amelyre — a hagyományok szerint — ősei, mint Ond vezér családjának törzsökös ia-fiai kerültek.

Talán éppen ezért szerette olyan kimondhatatlanul a magyar rögöt, a magyar népet, ősi fajtáját, amelyet Szent István halála óta mindig korbácsolt a sors, rikatott a szenvedés, gyengített az idegen népek és királyok rajtunk zsarnokoskodása, ármánykodása.

Bár költeményeket már debreceni diákkorában is irt, költői lelkének legszebb gyémántköve itt, az édesapjától örökölt birtokon vált a magyar nemzet örök csillagává, magasztos imádságává.

Az 1823. esztendő egyik esős napján elfogta a hazafiui bánat Kölcsey Ferenc sokszor tépelődő lelkét. Maga előtt látta hazájának évszázadok óta tartó mostoha sorsát, fajtájának vergődését, elnyomottságát. Sirt a lelke ... És lelki sírásában felemelkedett a jó Istenhez. Egy óra múlása alatt megfogantatott lelkében a legfenségesebb magyar imádság: a Hymnus.

Erkel Ferenc kiváló zeneszerzőnk megdallamositotta, szárnyat adott neki és ünnepi örömmel, tüneményes gyorsasággal járta be az ország minden zegét-zugát. Visszhangozta a Tátra fenyvese, a Duna-Tiszta habja, a kisgyermekek ajka, a nagyok, öregek szívverése: “Isten, áldd meg a magyart!”

Kölcsey Ferencet a Hymnus és egyéb költeményei, valamint jogi értekezései és tárgyilagos irodalmi és közéleti bírálatai csakhamar kiemelték a szürke emberek sorából. Jutalmazás és megbecsülésképpen a vármegyéje jegyzővé választotta. Országraszóló sikerei alapján csakhamar megyei főjegyző lett.

Legnagyobb kitüntetés volt számára, amikor a megyei nemesség őt küldte ki a pozsonyi országgyűlésre követéül. Magasztos hivatását fenkölt lélekkel, sok nemes szándékkal teljesítette. Erdély érdekében elmondott követi beszédével az ország vezér-