Bethlen Naptár, 1950 (Ligonier)
Nagy Lajos: Otthon a Bethlen Otthonban
BETHLEN NAPTÁR 99 állni s a gyermeki szeretet minden háláját letenni egy szál virágban és egy sirástól elcsukló imádságban. Azután a megérkezés ünnepi percei eltűntek. Reázudult telkemre a hazavágyás olyan kinzó érzése, hogy majd belerepedt a szivem. Családunkból a családomhoz zokogott haza a lelkem s mindent odaadtam volna azért, ha valami csoda révén sorba csókolhattam volna drága gyermekeimet. Mint valami kábult ember tántorogtam az amerikai élet szédületes iramában. Elviselhetetlen lett a magány, terhes a másokkal való együttlét. igen nagy önuralomra volt szükség, hogy könnyeimet elrejthessem, hogy gyengeségem észre ne vegyék. És Isten a hurt nem engedi pattanásig feszülni. Gondviselő szeretete újra munkába lép. Egy kedves jó barátom 27 év előtti pataki diáktestvérem, gárdatársam távirata hozzám érkezik: Ligonierban Árvaházunkban szükség van egy nyáriiskolai tanitóra. Lépj érintkezésbe Kecskeméthy igazgatóval. Érintkezésbe léptem, válasza rövid volt, de annál többet jelentő: “Jöjj azonnal, szeretettel várunk!” Egyetlen hollósbarnaságu Mátyásunk, aki mindenütt ott van, mint a borvizes székely, felrakott a vonatra s elindított Pittsburgh felé. Pazar kényelemmel berendezett vonaton elhelyezkedem s próbálok úgy ülni, mint az amerikaiak. No ez tulkényelmes nekem, üljünk csak hazai módra. Előveszem a menetrendet és tanulmányozom, milyen állomásokon kell keresztül mennem, amikor megdöbbenve veszem észre, hogy Pittsburghnak négy állomása van. Most melyik állomáson szálljak le? No Mátyás, ez nem volt “igazságos” dolog, hogy elfelejtetted megmondani. Kerülj csak egyszer Gömörbe, bizony mondom Néked, megforditjuk a történelmet és alaposan megkapáltatunk. Összeszedtem minden angol tudományomat és jó-gömöri tájszólással mosolyogva megkérdeztem a kalauzt, hogy hol szálljak le. A kalauz rám néz, kidülleszti a szemét és elkomorodik. Én hirtelen abba hagyom mosolyomat és összehuzódtam. Azt hittem meg akar verni az angol nyelv ellen elkövetett “blasphémiám” miatt. Megindul a nyelve s rakéta-gyorsasággal pereg. Egyetlen szót értettem meg belőle: second. Ebbe a szóba bele kapaszkodtam s a többit hagytam, hogy nyargaljon el mellettem és fölöttem. Amikor a szózuhatagnak vége volt, alázatosan és halkan ennyit nyögtem ki: yes, thank you. S nagyon boldog voltam, hogy magamra hagyott. No én sem kérdek tőled másodszor semmit, még ha az Atlanti Óceánon átszalad is a vonaton. Magamra maradtam. Robogott a vonat velem ismeretlen tájakon. Vitte kevéske holmimat. Másik terhemet: haza vágyódó szivem bánatát nem tudtam letenni. Szivem megroskadt e teher alatt. Kinéztem a vonat ablakán, nézem a vidéket s
