Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
Szépirodalom
98 BETHLEN NAPTÁR rüli izgalmakat s két-három nap múlva vizitelni járnak egyik szobából a másikba. így kívánják az orvosok. És mindenki mosolyog, a nővérek vidámak, szinte tánclépésekkel járnak körülöttünk, hogy világért azt ne higyje egy anya is, hogy ő beteg. Talán el sem hinnék odahaza Magyarországban, hogy kis Enikőm születése után két órával már finom húst ettem s utána feketekávét s másnap reggel, szinte taktusra énekelt valami vidám gyermekdalt az ápoló, amikor lendületesen végig lemosott. . . . Reggel tudtam meg, hogy késő este kislánya született a néger asszonynak. — Meg kell köszönnöm néki — jutott eszembe ismét — első vizit-utam a közös kórterembe fog vezetni, ahol ő “pihen.” De, amikor két és fél nap múlva felkeltem, már nem volt a kórházban. Pár órával előtte vitték haza, kicsi leányával együtt. Megálltam a közös kórterem ablaka előtt, arcomba sütött a már meleg napfény. S lent a kórház előtt csodálatos világ tárult a szemem elé: Soha olyan szép zöld pázsitot nem láttam, mint akkor, a kis Mahoning folyó partján húzódott végig. Szabályos mintát alkotva élénk-sárga virág szegélyezte a keskeny utakat s közvetlen a viz mentén állt egy virágba borult almafa, hamvasrózsaszinü szirmain csillogott a napfény s a kicsit felhős ég kékje elborította a szemhatárt... ... A bimbók kipattantak odakünn is. Az ígéretek, — amelyek nagyságát csak sejtettem, amikor a ködös hajnalban elálmodoztam a kapu előtt, — ime szemem előtt álltak s szebbek, csodálatosabbak voltak, mint a legmerészebb elképzelés. Milyen boldogság egy katonája lenni az életnek, olyan katonája, amely Tavaszban áll őrt és bimbót fakaszt virággá! Nem tudom, meddig álltam az ablak előtt, de közben hálás lettem, végtelenül hálás az Istennek, aki megmutatta kicsiségem és nagyságom egyszerre, aki megismertette velem a nagy boldogságot, hogy mindnyájan testvérek vagyunk: fák, virágok, néger asszony, ápolónő, a bokrok, az orvos, a bogárkák és én.. . Igenis van egyenlőség! ... Milyen jó ezt tudni, milyen békét teremt ez a szívben! S az a tudat, hogy ahol az Istennek hatalmas munkája, az Élet bontakozik ki, ott ő jelen van, ott nem számit nyelv és nemzet, faj és társadalmi osztály ... ahol Ő jelen van, ott mindenki egyforma mértékben az Övé. Ő pedig mindenütt jelen van. ... Megérintette vállamat egy fehérruhás kar, hogy visszasegitsen ágyamba. Meglepődött, amikor meglátta szememben a könnyet, de aztán megsimogatott.. . Bizonyára megértett . . .
