Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
Szépirodalom
88 BETHLEN NAPTÁR tak ki, és megfosztva virágbokrétás, lombos ágaitól, gallyaitól, keresztet csináltak beló'le. Keresztet, amin közönséges gonosztevők haltak méltatlankodó és átkozódó bűnös halált. Mélyen elszomorította ez a dogwoodfákat és önszépségükben pompázó büszkeségük alatt, titokban, mélységes szomorúság volt. Ebből a szomorúságból voltak mindig harmatosabbak virágaik a többi más virágoknál és lomboknál. Titokban elsírt könnyeik csillogtak a rezgő harmatcseppekben. Lombjaik susogását is sóhajossá tette titkolt szomorúságuk. S egyszer ez a szomorúság még mélyebbé és fájóbbá vált. Három keresztre lett szükség egyszerre. Mind a hármat a Golgotha dombján kellett felállítani. S a három közül Egynek nagyobbnak kellett lennie, mint a másik kettőnek. A keresztfaragó ácsok kimentek az erdőre. Szemük egyszerre megakadt egyik gyönyörű, egyenes, hatalmas dogwoodfán. Égbe nyúló erős törzsén nem volt egy parányi haj lás sem. Ágai, gallyai, mint megannyi könyörgő kar, virágbokrétát tartó hálátadó kezek, emelkedtek az ég felé. Ez lesz jó az Egykeresztnek. Annak, amelyiknek nagyobbnak kell lennie a más kettőnél, — mondották szinte együtt a keresztfaragó ácsok. És nekifogtak a gyönyörüszép fa kivágásának. Fejszéjük csapásai alatt messzire hangzóan sírt fel a dogwoodfa. Soha nem zuhant még le gyökereitől megfosztott dogwoodfa sóhaj osabb zuhanással, mint ez. Az erdő minden fája felfigyelt ropogó, recsegő, robajos zuhanására és
