Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTAR 89 megtelt az erdő soha nem hallott mélabús susogással, melybe belevegyűlt a madarak megriadt, sikoltó füttye és bánatos éneke. Csak a sivárlelkű favágóknak nem tűnt fel semmi. Érzéketlen szívvel végezték megszokott munkájukat és vállaikra emelve a kivágott és minden ékességétől megfosztott dogwoodfát, vitték a megparancsolt helyre. A három kereszt a Golgothán állott. Középen a Legnagyobb. Rajta az Isten Fia szenvedte a bűnös embert megváltó halált. A dogwoodfát mélységes szomorúság töltötte el mindig, hogy ilyen kegyetlen célra használják fel erejét, szépségét. De most méginkább érezte végtelennek tetsző szomorúságát, mely ezúttal szégyenkezésben is égett, hogy Jézus, a világ Ereje, az élet Szépe szenvedte rajta a legkínosabb halált. Égető szomorúságában felsóhajtott: Uram! lásd meg mélységes szomorúságomat, ami soha nem volt ilyen mély, ilyen fájón szomorú, mint most, amikor az Embernek Fia szenved rajtam. Mindig fájlaltam, hogy bámúlt szépségünktől, csodált sudárságunktól, irigyelt erőnktől megfosztva keresztet ácsolnak belőlünk; hogy éneklő madarak helyett károgó varjak ütnek tanyát, virágos lombjainktól megfosztott, keresztté ácsolt törzsünkön. De most minden eddigi szomorúságnál fájóbban érzem az emberek gonoszságát, szépséget, jóságot tipró kegyetlenségét. És most, Uram, nem a magam kifosztott szépségét, megcsúfolt sudárságát, erejét fájlalom, nem, mostan az Ember Fiának szenvedése fáj. A vérszomjas bosszút lihegő Bűn győzelme az Igazság felett fáj. Uram, ha lehet, válts meg e fájó szomorúságtól. Jézus szenvedése közepette is megérezte a keresztfa bánatát. Hallotta bánatos könyörgését és gyöngéd szánalommal szólt hozzá. A szenvedő Istenember a bánkódó Keresztfához. “Mivel ilyen szánakozó bánattal vagy eltelve szenvedésem felett, egy ígérettel megváltom benned a Dogwoodfát: Soha nem nő ezután a dogwoodfa olyan nagyra és erősre, hogy keresztet csinálhassanak belőle. Mostantól kezdve karcsú és hajlott lesz a törzse, és az ágaival csavarodva fonódik egybe, mint fonott kalács. Virágai, két hosszú és két rövid sziromlevelével keresztet formálnak, és a virágszirmok szélének közepén egy-egy szöghelyet mutató jegy látszik. És a virágok közepe rozsdásbarna, vércseppekhez hasonló apró piros foltokkal pettyezett, mint egy töviskorona, olyan lesz. Hogy mindazok, akik látják és nézik a dogwoodfa virágait, megemlékezzenek arról, hogy dogwoodfából készített keresztre feszítettek fel. És ezután nem csonkítják meg, nem pusztítják el soha, hanem gondozni és védeni fogják azzal a szeretettel, amelylyel megemlékeznek kínos haláltusámról, amit szenvedtem értök a Kereszten. Bízzatok, én meggyőztem a világot.” A Keresztfán édes, boldog megkönnyebbülés rezdült át. A Megváltás Elvégeztetett.
