Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTAR 87 Ha színdúsan szórt sok csodát, A lelkem mindig rácsodált, Figyelme úgy lesett le rám, Mint kedvesére hű leány, El-elpirúlt, ha tetten értem, Legszebb ruhákat öltött értem. Soká nem tudta senki sem, Hogy ő az én szerelmesem, Azt hitték, hogy víg hajnalok Napébresztő lantja vagyok; Nem csábít el arany hajú regg, Óh alkony, mi együtt halunk meg. Szép esti nap, sok hű dalom Csokrosan szívedre rakom, Kigyúlnak, sírnak a hegyek, S utánad én is elmegyek, Leáldozunk, lantolva, szépen, Örökhírünk színtengerében. Szabó László. r . • A KERESZTFA LEGENDÁJA Iria: Szabóné Lévay Margit Sudáran, büszkén állt a Dogwoodfa az erdő fái között. Ereje vetekedett a tölgyfa erejével. Szépségével pedig még a tölgyek lombkoronás szépségét is felülmúlta, mert ágait nemcsak dús levéllombok, de halványrózsaszín vagy sápadtfehér virágok is borították. Tavasszal, mikor az erdő fái bontogatni kezdték rügyeiket, némi irigységgel sandítottak a dogwoodfákra, mivel ők leveleikkel együtt virágbimbókat is fakasztottak. És míg az óriás tölgyek csak a törzsük tövében nyíló ibolyákkal büszkélkedhettek, a dogwoodfák hatalmas ágai és gallyai virágbokrétásan pompáztak és emelkedtek magasan ki az erdő fáinak lombjai közül. Talán éppen ez a messziről szembetűnő szépségük okozta szomorúságukat. Abban az időben, amikor a keresztre feszítés volt a halálbüntetés eszköze, a keresztfákat ácsolóknak feltűnt az erdő fái között a dogwoodfák nyílegyenes, erős törzse, amely még a tölgyeknél is erősebbnek és egyenesebbnek bizonyúlt. És valahányszor keresztet kellett ácsolniok, mindig egy-egy dogwoodfát vág
