Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
II. A Presbyterian Church in the U. S. kebelébe tartozó magyar egyházközségek
210 BETHLEN NAPTÁR A legtöbb ellentmondásra (anomaliara) talán a temetés vezet. A clerus az eltemetést tartja legfőbb feladatának. íme, egy elhalt testvér, aki Isten házát megjelenésével sem tisztelte meg. De felesége jó keresztyén. A lelkész, mert hiszen kötelessége, végzi a gyásszertartást. A szokás megköveteli, hogy eközben megjegyzéseket is tegyen. Ilyenkor nagyon nehéz szerepe van a “szegény” lelkésznek. Hogy és miként nyújtson vigasztalást a gyászba borult özvegynek. Hogy és miként hitethesse el vele, hogy a megboldogult a menyországba került, ami iránt pedig világéletében semmiféle érdeklődést nem tanusitott. A lelkésznek eszébe jutott valami jótett, ami megnyithatja a megboldogult előtt az Ítélet fényes kapuját és azután a menyországba jut. Hát bizony nagyon diplomatikus fogás ez bármely lelkész számára. A fenti körülményekből visszatükröződő felfogás nem jelöli meg a biztos utat arra, hogy a protestáns nép mibe higyjen és mibe ne higyjen. Nincsenek helyes útra téritő vezetőik. A testi, a lelki életről kevés fogalmuk van. Nem a Szentirás véghetetlen gazdagsága riasztja meg őket, hanem a lelkészek loyalitásukat kérő és minden alternativakat kihasználó, egymásba ütköző útbaigazítása. Mindezekből gyengeség és közönyösség származik. Nincs útbaigazító tiszta hang. Nincs tekintélyes hatalom. Időközben minden egyház a templom-látogatás kötelességet sürgeti... ebben az igyekezetben nem minőségre, de mennyiségre számit. Az ifjúságnak megengedett tánc, mosolygó szives viselkedés, nagy tömegeket hozhat össze. A clevelandi presbiteriánus egyház uj lelkészlakása
