Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)

Mosolygások

122

BETHLEN NAPTÁR

— Bezzeg ha koporsókat kellene hazaküldeni, hatszor ennyi pénz adódott volna össze.

Ehhez hasonlót hallottam Borshy Kerekes György öcsémtől is, akit egyszer disz-szónoknak hivtak meg Dayton városába, ahol alaposan kivágta a rezet. Rengett a terem a nagy tapsolástól, mikor megrázó erejű beszédét befejezte. Mondtam is neki:

— Ilyen ünneplésben se lesz soha többé része.

Borshy Kerekes György azonban újságíróból lett pappá, tehát kipattant belőle a toliforgatók keserű humora ilyesformán:

— Hát még ha azt az ünneplést látná, öreg, amit koporsómban kapok.

Ha már két ilyen vezér-embert említettem, hadd mondhassam el azt is, hogy milyen véleményt alkottam önmagámnak felőlük. Talán sajátmaguk is okulnak belőle.

Újlaki Ferenc beszéde mindig a sziveket fogja meg. Lágy, szelid hangja megfogja lelkünket és visz magával valamerre a magasságba, amelyet én az örök jólét országának nevezek. Újlaki Ferenc nem a harcias lelkű, erőszakos Pál apostol, hanem sokkal inkább Péter, a kőszikla, a jámbor, a szelid, akinek beszéde eszünkbe juttatja a nagy jelenetet:

— Aranyom-ezüstöm nincs, de amim van, azt adom. A Názáreti nevében kelj fel és járj.

De másat is gondolok felőle. Megmozdul bennem az ujságiró vér és mondja:

— Ha Újlakitól kérnél kölcsön tiz vagy húsz dollárt, olyan a szive, hogy nyomban adna.

A másik, Borshy Kerekes más fából van faragva. Borshy az ész embere, aki nem akar magával ragadni, nem akar lelkesiteni, hanem — meggyőzni. Feláll, hogy beszéljen. Vastag csont keretű pápaszeme még rajta van. Hidegen, keményen, csak a tények felől beszél. De mikor lekapja szeméről az üveget és szinte fenyegető mozdulattal rázza felénk, akkor jön a nagy ágyú, az a mondat, amely meggyőz, amelynek nem lehet ellenállani, mert szinte bunkóval veri fejünkbe azt az igazságot, amelynek érdekében felszólalt.

Egyik a szív, másik az ész embere.

Mit szól ehhez ujságiró eszem? Mosolyog és azt mondja, hogy ha a régi újságírótól, Borshytól kérnék kölcsön húsz dollárt, azt felelné:

— Elég lesz húsz, öreg? Nem kell több?

Volt idő, mikor New Jersey állam Linden nevű városkájában ütöttem tanyát. Közel van ahhoz Bloomfield, a jeles papképző főiskolával, ahonnan vasárnap délutánonként magyaros vacsorára átrándultak hozzánk a “fiuk”. Igen, a fiuk, akik azóta számottevő valakik lettek. Az élen a cigányos képű, korom-fekete