Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)

Mosolygások

120

BETHLEN NAPTÁR

AZ ÖREG SÍPOS PÁLRÖL

Az öreg Vál^ji Sípos Pál fóthi lelkész, a későbbi pesti esperes, akkor még daliás, fiatal férfi volt, aki még nem feledte a 48-as, huszáros tempókat. Történt, hogy a falu “kaszinó”-jában, a községházán beszélgetett a falu jegyzője, V. Gida bácsi és még néhány úri emberrel.

Aratás után volt. A mezők áldása már betakarítva szépen. Gida bácsi tornácán is ott állott zsákokba öntve az Élet, ő acélos szépségeiben.

— Te Gida — mondta Sípos Pál —, mikor fizeted meg az egyházi adót? Évek óta hátralékban vagy. Most, látom, jó termésed volt, fölösen adott az Isten, végre leróhatnád már tartozásodat.

Gida bácsi azonban nem azért volt nemes ember a régi “nem adózunk” fajtából, hogy ne tudott volna ezer kifogással élni.

.. ..Aztán nem is tudom elszállítani — fejezte be utoljára. — A kisbírót nem vonhatom el a községi szolgálatból. Ismered lelkiismeretességemet. Bár — tette hozzá szellemes mosollyal —, ha csak valami csoda meg nem mozdítja őket, nem távoznak ezek a zsákok innen.

Sípos Pál ránézett:

— Na, megmutatom neked, hogy ezek a zsákok csoda nélkül is megmozdulnak és távoznak.

Azzal kapta-fogta, nagy, dali frisséggel feldobott a vállára egy zsákot s indult vele kifelé.

— Te! Mit akarsz? — szörnyülködött Gida bácsi. — Az Istenért!

— Láthatod mit akarok — vetette oda Sípos Pál —, viszem a párbér búzát.

— De éppen a legnagyobb zsákot! — kesergett Gida bácsi. Pali, kedves barátom! Állj meg! Fordulj vissza! Még ma elküldöm a kisbírótól a tartozásomat.

— Becsületedre?

— Nemesi szavamra.

Sípos Pál letette a zsákot és Gida bácsi csakugyan megfizette akkor és azután is az egyházi adóját. Tartott tőle, hogy az a nagyerejű huszár-pap, mindig a legnagyobb zsákot kapná fel. Mert hát ilyen a virtus... V. Sípos Ida.