Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
Szépirodalom
104 BETHLEN NAPTÁR Wang család birtoka mellett van közvetlenül. Nosza neki is láttak a teendőknek. Ki fát adott, ki földet hordott, ki szalmát a fedéshez adományozott, ki pénzt adott napszámos munkára. Lassan-lassan emelkedett fel a kis imaház. Mindenki csinált valamit benne, mindenki hozzájárult az emeléshez. Karácsony előtt szerették volna megnyitni. Közben én is Hulánba kerültem és tudomást szereztem a dolgok folyásáról. Mivel pedig az útitervem meg volt, megizentem az atyafiaknak, hogy siessenek a befejezéssel, mert november végén még itthon vagyok s ha akkor nem tudjuk az imatermet megnyitni, felszentelni, akkor ejsze nagyon sokáig kell még reá várjanak. A baj azonban az volt, hogy minden erőforrásuk kiapadt, az ablakok beüvegezéséhez és festéséhez még harminc dollár kellett volna, pénz pedig már nem volt, valamit eladni pedig nem lehetett, mert erre az őszi munkák miatt idejük sem volt. Arra kérték a huláni atyafiakat, hogy legyenek segítségükre. Az üzenethozó visszajött, mi pedig hozzáfogtunk, hogy a hiányzó pénzt összegyüjtsük, hogy november 27-én az imaházat megnyithassuk. Megirtuk nekik, hogy csak végeztessék el a munkákat, és készüljenek a november 27-i megnyitásra, mert Hulánból nemcsak az adományt, de jó magunkat is elvisszük, hogy együtt örvendezzünk velők. Három nappal a megnyitás előtt felkerekedtünk a misszionáriusnővel a huláni presbiterek egy küldöttségével és egyéb gyülekezetbeli vendégekkel. Jómagam beteg voltam, mert csak két napja múlt, hogy a mongol diákságról, ahol egyik gyülekezetünket látogattam meg, meghűlve hazajöttem, de megigértettem a Kán Chiang Chan-i atyafiakkal, hogy az első nap lefektetnek és békét hagynak mig a többi hulániak segédkeznek nekik az ünnepi program összeállításában. Én és a feleségem 50 kis kínai csészécskéket és két tálat vettünk a gyülekezetnek urasztali felszerelés képen ajándéknak. Pénteken a khángon feküdtem, mig a többiek a vasárnapi programot állították össze. Mindenki izgatott volt, mert még egyikük se látott imaház “szentelést”. Este vagy negyven ember előtt tartottunk összejövetelt az egyik szobában. Szombat délelőtt meglátogattam a gyülekezet összes tagjait, kit otthon, kit a boltjában, kit az utcai sátrában, majd a keresztelendőket kérdeztem ki. Végre elérkezett a nagy nap. A reggeli étkezés után a gyermekek számára vasárnapi iskola volt, majd az imaház nyitásához való előkészület kezdődött meg. A Wang család udvarán volt a gyülekezés. Elől a gyermekek, majd egy csoport asszony a missziónáriusnő vezetésével állt fel libasorba, végül a vezetésemmel a férfiak. Hosszú, hosszú libasor volt ez. Nagy csend volt bennünk és meghatódás. Wang asszonyság vezette az asszonyok csoportját. Hogy mit érezhetett, amikor ezt a kis sereget maga
