Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)

Szépirodalom

előtt és maga után látta, nem tudom, de biztos, hogy végtelen boldogsággal vette tudomásul az Isten kegyelmét.

Nem kellett messzire menni. A kis, szalmafedeles imaterem előtt annak rendje és módja szerint felálltunk. Előbb mindnyájan lehajtott fejjel, nagy csendben aláztuk meg magunkat az Isten szine előtt. Majd énekeltük a századik zsoltárt: “E földön ti minden népek, az Ur Istent dicsérjétek”. A legöregebbik Wang, Wang asszony sógora bibliát olvasott, amire ő egész szombaton készült, mert hát ő ilyen dolgot még nem végzett az életében. Meghatottan olvasta hangosan az írás szavait. Utánna egy másik Wang imádkozott. Majd a huláni prédikátor kinyitotta a kis lakatot, amellyel az ajtó be volt lakatolva, majd pedig egyenként zsoltárt énekelve bementünk az imaterembe, s miután ki-ki elfoglalta a helyét, megkezdődött az Istentisztelet, amit én tartottam. Istentisztelet végeztével meghallgattuk a külömböző üdvözléseket és búzditásokat. Délután Urvacsora-osztás volt. Még ott a kicsi kis imateremben elbúcsúztunk az atyafiaktól és siettünk ki az állomásra. Sokan jöttek velünk az állomásra kis lámpionokkal világítva az utat. Milyen kicsi fényt ad egy lámpion és mégis elég arra, hogy a helyes utón vezessen.

Wang asszony kicsiny fénye is igy világított sokak útjára és sokan megtalálták az ösvényt, amelyen az Istennel találkozhattak.

Este már jó hideg volt és még sokáig kellett várni a huláni vonatra, de nagysokára az is megérkezett. Még csak egy fél óra és Hulánban leszünk. De alig, hogy elhelyezkedtünk a vonatban, máris azon veszem észre magamat, hogy egyik kedves huláni atyánkfia, az öreg Chi asszony körül vagy haton, heten dugják össze a fejüket és csendben hallgatják az öregasszony bizonyságtevését, pedig a hallgatók, mind fiatal, értelmes kínai emberek voltak.

És amig Hulánba érkeztünk, Chi asszony tovább adta a Kán

Chiang Chan-i imaház történetét. Babos Sándor.

BETHLEN NAPTÁR 105

Nt. BABOS SÁNDOR ÉS CSALADJA